Bejelentés


Munkával,felvilágosító szóval!









VÁRUNK SORAINKBA!

A Hagyományőrző Munkásőr Társaság soraiba, az elmúlt időszakban egyre több elkötelezett baloldali jelentkezett.

 

A tőkés rendszerben és a szocialisták "baloldaliságában" egyszersmind a rendszerváltó pártok és azok berkeiből kinőtt politikai formációkban csalódott fiatalok folyamatosan lépnek be Társaságunkba, hogy munkájukkal segítsék annak célkitűzéseit, a baloldal becsületének megmentését, az egykori Munkásőrség szellemiségének, erkölcsi tőkéjének 21. századra való átörökítését, valamint küzdjenek a Magyarországot, népünket pusztító tőkés kormányok politikájával szemben.

 

 

Új fiatal tagjaink mellett, akik már szembesülnek a pályakezdés és általában az élet elkezdésének komoly problémájával, a munkanélküliséggel, a hitelpénzrendszer ördögi körével melyben mára családok ezrei kerülnek utcára, s válnak nincstelenné,  jelentkeznek azok a középkorú emberek, akiket a mai gazdasági, politikai és társadalmi berendezkedés taszított nehéz vagy kilátástalan helyzetbe.

 

 

Jelen vannak az idősebb generációk akik már a leghosszabb ideje bőrükön érzik a rendszer egyre inkább megmutatkozó, aljas és embertelen mivoltát, végignézik családtagjaik nehézségeit,  s tudják mit vesztett hazánk a szocializmus vívmányainak 1989-es feladásával.

Ha Te is szeretnél tenni valamit az igazi baloldalért, önmagadért és a hazádért, csatlakozz hozzánk! A Munkásőr Társaság számít rád! A Tagfelvétel folyamatos. Érdeklődni lehet a "kapcsolat" menüpontban megadott központi elérhetőségeken.













Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!