Bejelentés


Munkával,felvilágosító szóval!


Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek.
+
Ingyenes tanulmány:
10 megdöbbentő ok, ami miatt nem megy az angol.










Az EGYKORI MUNKÁSŐRSÉG ÉS A RENDSZERVÁLTOZÁS FOLYAMATA

 

Az 1989-es rendszerváltozás óta eltelt három évtized során, egészen napjainkig szül mondhatni parázsvitákat maga a rendszerváltozás története, és ahogyan ez érintette magát a Munkásőrséget.

 

Igen sok honfitársunk tesz föl számunkra kérdéseket ezzel kapcsolatban újra és újra, vagy épp egyenesen támadja az egykori testületet, amiért nem állt a tőkés társadalmi rend restaurációját magával hozó folyamatok útjába.

 

„Miért nem fogtatok fegyvert? Hiszen ti voltatok a szocializmus vívmányainak védelmezői, a dolgozó nép, a munkásosztály fegyveres ereje?" „A Munkásőrség nem csinált semmit, ölbe tett kézzel nézték végig a szocializmus szétverését!" „Elárultátok a szocialista hazát!"

 

A rendszerváltozás ügye ennél sokkal árnyaltabb és tragikusabb, mint azt elsőre gondolnánk.

 

Mindenek előtt, fontos tisztáznunk mit is adott ez a bizonyos 20. századi szocializmus számunkra, hogyan jutottunk el odáig hogy megsemmisüljön a magyar szocializmus intézményrendszere számottevő ellenállás nélkül, és mit kell tudnunk a mai helyzetünkről.

 

A 20. század a szocializmus első nagy kísérleteinek időszaka volt. A Szovjetunióban több mint 70 évig, a Kelet-európai országokban mintegy negyven éven át szocialista rendszerek működtek.  Történelmileg kevés volt ez az idő ahhoz, hogy kellően megközelítsék az ideális közösségi társadalmat. A tőkés rendszer évszázadok óta kísérletezik, országok egész során próbál ki újabb és újabb recepteket, mégis válságból válságba kerül.

 

A szocializmusnak, a közösségi társadalomnak nincs vége. Voltak és lesznek is sikerek és kudarcok, egymást követik a forradalmi apály és dagály időszakai, de e folyamat történelmileg belátható időn belül elvezet a közösségi társadalom világméretű győzelméhez. Egyre nagyobb gazdagság egyre kevesebbek kezében, egyre nagyobb szegénység egyre több embernek, egyre növekvő lakosság és egyre pusztuló természeti környezet, egyre pusztítóbb haditechnika egyre kevesebbek kezében, egyre jobb technikai lehetőségek és egyre szűkülő demokrácia. Ezek olyan ellentmondások, amelyek a tőkés rendszer lényegének tünetei, képtelen őket megoldani, mert képtelen az egyéni és csoport érdekeket a közjó érdekével összhangba hozni.

 

Az egykori szocialista országok népei, köztük mi magyarok is, szocializmust építettünk, és néhány évtized alatt jelentős sikereket értünk el.

 

A szocializmus - fennállásának első évtizedeitől fogva - munkát és megélhetést, létbiztonságot adott a szocialista országok lakosainak, azoknak a százmillióknak, akiknek a sorsa korábban a nélkülözés, az éhezés és bizonytalanság volt. Ma milliók kerülnek az utcára, és a modern kapitalizmus nem tud értelmes munkát adni az embereknek.

 

A szocializmus megvalósította a nyolc óra munka, nyolc óra pihenés nyolc óra szórakozás régi, munkásmozgalmi követelését.

 

Napjainkban pedig Magyarországon sokan dolgoznak 12-16 órát, beleértve a szombatot és a vasárnapot is, egyszerűen azért, mert nincs más választásuk, féltik a munkahelyüket.

 

A szocializmus biztosította a tanulás, a kulturális felemelkedés lehetőségét a korábbi rendszer elnyomott rétegei számára. A szegény ember gyereke tanulhatott, a tehetség számított, nem a vagyon. A gyermek, a család a társadalmi gondoskodás középpontjába került. Ma a tanulásban is egyre inkább az dönt, hogy kinek mennyi pénze van. A tudás újra a gazdagok monopóliumává válik.

 

A szocializmus mindenki számára hozzáférhetővé tette az egészségügyet. Nem volt olyan ember, akit azért ne kezeltek volna időben, mert nem volt pénze. Ma az egészségügy egyre több területét privatizálják, egyre többet kell fizetni, ha nem akar a beteg hónapokat, sőt éveket várni a kezelésre. Eközben az alapjogon járó ellátások színvonala egyre csökken.

A szocializmus először a történelemben nyugdíjat adott a társadalom szélesebb rétegeinek, beleértve a parasztságot is. 55 éves kortól mehettek nyugdíjba a nők, 60 éves kortól a férfiak. Az állam biztosan garantálta a nyugdíjakat. Volt miből tegye, hiszen több mint 860 állami vállalat és sok száz termelős szövetkezet működött az országban, ez pedig erős gazdaságot jelentett, amely fenntartotta az egészségügyet és a nyugdíj folyósítást is magába foglaló társadalombiztosítás intézményét.

 

Mára talán jóindulattal félszáz állami vállalkozást tudunk felsorolni, s ezek jelentős része sem termelési ágazatban működik. Ma a nyugdíjkorhatár 65 év, s már a közgazdászok figyelmeztetnek, a jelenlegi nyugdíjrendszer előre láthatólag 16-18 éven belül megsemmisül, hiszen nincs többé alapja.

 

Bizonytalan hogy a következő nemzedékek, egyáltalán milyen minőségű időskor elébe néznek.

 

A szocializmus viszonylag hosszú, békés időszakokat biztosított, korlátok közé szorította a kapitalizmus agresszivitását.

 

Európában több mint negyven éven át nem volt háború. Ahogy megszűnt a szocializmus, az USA és a NATO lerohanta Jugoszláviát. Magyarország a szocializmus évtizedei alatt egyetlen egyszer, 1968-ban vett részt katonai akcióban. Amióta Magyarország a NATO tagja, már háborúzott a Balkánon, Irakban, Afganisztánban s még messze nincs vége.

 

A szocialista világrendszer léte nélkül a gyarmati országok csak később szabadultak volna fel, vagy talán ma is küzdenének a gyarmatosítók ellen. Ma az USA és tőkés szövetségesei büntetlenül hozhatnak létre újgyarmati bábállamokat Koszovóban, Bosznia-Hercegovinában, Afganisztánban és másutt.

 

A tőkés országok dolgozói számára segítség volt a szocializmus léte. Másként senki sem kényszerítette volna a tőkés köröket azokra a szociális engedményekre, amelyeket a jóléti állam jelent. A szocialista világ példája nélkül nem lett volna „svéd csoda", nem jött volna létre a „jóléti társadalom". Ma, amikor ez a kényszer nem létezik, a tőke mindenütt megfosztja a dolgozókat a jóléti vívmányoktól. Növelik a munkaidőt, emelik a nyugdíj korhatárt, elveszik a nyugdíj kedvezményeket, privatizálják a közszolgáltatást, csökkentik a szociális kiadásokat.

 

 

A szocializmus nem oldott meg mindent. Nem tudta leküzdeni  a szocialista országok öröklött fejletlenségét, bár sokat ledolgozott belőle.

 

 

Megszüntette a társadalmi termelés-egyéni kisajátítás ellentmondását. Társadalmasította a munkát, a végzett munkával mérve igazságossá tette az elosztást. A dolgozót, azonban mint fogyasztót tette érdekelté, és nem mint termelőt. A dolgozók többsége elidegenedett a tulajdontól, ezért nem érzett felelősséget a közösségi tulajdonért.

 

Igaz, sikerült sok ígéretes megoldást találni. Például a háztáji gazdaság és a termelőszövetkezet összekapcsolása a magyar mezőgazdaságban kiemelte a nyomorból és elmaradottságból a magyar falut, és irigylésre méltó élelmiszerellátást biztosított az egész országnak.

 

A szocializmus nem tudta megoldani a nemzetiségi problémákat, így a külföldi magyarság gondjait sem, de enyhítette őket. A szocializmusban az adott ország feladata volt a nemzetiségek jogainak biztosítása, kinek, kinek a saját szülőföldjén. A történelmi sebekről nem igazán beszélt, ugyanakkor világossá tette, hogy a magyar és román, magyar és szlovák nem akkor fog jobban élni, ha gyűlölik egymást, hanem akkor, ha mindenütt nő a gazdaság teljesítménye, emelkedik az életszínvonal.

 

A szocializmus nem tudott olyan politikai rendszert létrehozni, amely automatikusan kizárja a demokrácia mindenfajta megsértését, de ennek leglényegesebb feltételét megteremtette: a hatalom a nép kezében volt. A nép képviseleti úton vett részt az ország irányításában, és közvetlenül a munkahelyi irányításában, az üzemi demokrácia intézményein keresztül.

 

Nem sikerült azonban olyan hatalmi struktúrát kialakítani, ami biztosította volna a dolgozók közvetlen részvételét a hatalom gyakorlásában, és megakadályozta volna a kontraszelekciót, párt- és állami nomenklatúra kialakulását, amiből az új tőkésosztály született.

 

A szocializmus bizonyította, hogy az emberért van, míg a kapitalizmus a tőkéért, a tőke gazdagodásáért. A szocializmus eddigi rövid létezése alatt nem számolhatta fel az évezredes emberi gyengeségeket, a történelmi szereplők hatalomvágyát, az alárendeltek szolgalelkűségét, nem akadályozta meg az erőszakot, nem zárta ki a személyes diktatúra lehetőségét.

 

A kapitalizmus ugyanebben az időszakban bizonyította, hogy - hiába a nagyobb történelmi múlt, hiába a demokráciaterén szerzett tapasztalata, hiába a több pénz és a gazdagság- nem tudja, és nem akarja megakadályozni a háborúkat, a népirtást, a fasizmust. Éppen azért nem, mert mindez a tőke lényegéből fakad. A szocializmust meg lehet szabadítani a lényegétől idegen rárakódásoktól, a kapitalizmus nem képes tartós öngyógyításra, nekünk kell leváltanunk.

 

 

Miért szenvedett átmenetileg vereséget a szocializmus?

 

A szocializmus 1917-ben Oroszországban győzelemre jutott. 1945-ben Magyarországon és más Kelet-európai országokban, majd 1949-ben Kínában ugyancsak győzött a szocialista forradalom.

 

A tőke az első pillanattól arra törekedett, hogy visszaszerezze elveszített pozícióit. Mi, magyarok jól emlékszünk, hogy 1919-ben Magyarországon vérbe fojtották a Tanács köztársaságot, és egy negyed századra, hatalomra juttatták Horthy Miklóst.

 

A tőke éppen azért, hogy végezzen a Szovjetunióval, a kommunistákkal, rászabadította a világra a fasizmust. Az európai nagytőke pénze és támogatása nélkül soha nem lett volna Mussolini és Hitler, sem pedig Szálasi Ferenc. A tőke nem törődött azzal, hogy a fasizmus háborúkhoz és tízmilliók pusztulásához vezetett. A tőke a fasizmus szellemét, azóta sem zárta vissza maradéktalanul a palackba. Mindig akkor veszi elő, amikor szüksége van rá. A tőke pénze és támogatása nélkül nem lett volna Pinochet Chilében, nem lettek volna „fekete ezredesek" Görögországban, nem fenyegetőznének szélsőjobboldali, nacionalista és fasiszta elemek napjainkban.

 

A tőke történelmi ellentámadás jegyében indította el a harmadik világháborút, azaz a hidegháborút. (1946-1990). A tőkés erők első kísérletei a szocialista forradalmak megállítására kudarcot vallottak, sőt a szocializmus erői gyarapodtak. 1953-ban, a koreai háború végén Koreát ugyan sikerült két részre osztani, de nem sikerült a szocialista Koreát, a KNDK-t eltörölni a Föld felszínéről. A vietnami nép, a szocialista Vietnam történelmi győzelmet aratott a franciák felett 1954-ben, majd 1975-ben az USA felett. 1959-ben megszületett a szocialista Kuba, majd a szocialista Laosz.

 

1956-ban a szocializmus erői Magyarországon és Kelet-Európában megvédték a munkás-paraszt hatalmat. Ennek jelentőségén mit sem változtat az, hogy ez a Szovjetunió, a szovjet fegyveres erők segítségével történt. 1961-ben az amerikai tőkés erők a kubai szocializmust akarták megfojtani. Sikertelenül! Kuba - bár folyamatos amerikai blokád és fenyegetettség mellett -de ma is él.

 

1968-ban a tőkéserők újabb vállalkozásba kezdtek a szocializmus megdöntésére. A cél a szocialista Csehszlovákia megdöntése, és ezen keresztül az egész szocialista világra kiterjedő láncreakció elindítása volt. Ezzel üzentek saját népeiknek is, a párizsi munkásságnak és ifjúságnak is, amely 1968-ban kis híján forradalmat robbantott ki. Világossá tették, hogy a tőke bármi áron megvédi a kapitalizmust. 1968-ban azonban ismételten sikerült megvédeni a szocializmust. Az imperializmus Európában a következő mintegy két évtizedben, nem mert újabb ellenforradalmat kirobbantani.

 

Miért volt képes a szocializmus ebben az időszakban megvédeni önmagát?

 

Mindenek előtt azért, mert a Szovjetunió, Kína és a többi szocialista ország megteremtette a katonai erőegyensúlyt. A szocializmus legyőzése katonai erővel a tőke számára olyan áldozatokkal járt volna, amelyet nem mert vállalni. A katonai erőegyensúly gazdasági hátterét a szocialista országok gazdasági sikerei, önfeláldozó erőfeszítései jelentették.

 

Fontos szerepe volt annak, hogy ebben az időszakban a szocialista országok alapvetően egy irányba haladtak, egymást segítették és támogatták. A 60-as évekig a Szovjetunió és Kína álláspontja szinte azonos volt, szövetségesek és barátok voltak. Így az 1956-os magyarországi eseményeket a más területen meglévő különbségek ellenére azonosan ítélte meg a Szovjetunió, Kína, Jugoszlávia, ami elengedhetetlen feltétele volt az összehangolt fellépésnek.

 

Nagy jelentősége volt annak, hogy a nemzetközi munkásmozgalom pártjai a 60-as évek végéig alapvetően egységesen léptek fel. A Kommunista pártok a Szovjetuniót és Kínát barátnak, a kapitalizmust pedig ellenségnek tekintették. Ezt jelezte a munkáspártok 1957-es és 1969-es moszkvai világtalálkozója is.

 

1989-1991 között azonban a tőkés erők megdöntötték a szocializmust Magyarországon és más Kelet-európai országokban. Elérték a Szovjetunió feloszlatását. Ezzel megszüntették a szocialista országok integrációs szervezeteit, a Varsói Szerződést (1955-1991) és a KGST-t (1949-1991) is. Ázsiában és Latin-Amerikában nem tudták felszámolni a szocialista rendszereket, de politikai, gazdasági és katonai nyomással korlátozták mozgásterüket.

 

Miért sikerült a tőkének átmeneti győzelmet aratnia a szocializmus felett?

 

A tőkés országok elvileg új módszereket vetettek be, totális médiaháborút indítottak.

 

Megszűnt a katonai erőegyensúly. A tőkés erőknek már nem volt félni valójuk egy esetleges világméretű háború kirobbanásától, mert az erőviszonyok eltolódása miatt biztosak voltak saját győzelmükben.

 

A katonai erőegyensúly nem azért szűnt meg, mert a Szovjetunió és a szocialista világ nem bírta a fegyverkezési versenyt. Bírta volna tovább is, bár természetesen nehezebben, mint a nagyobb gazdasági háttérrel rendelkező USA.

 

 

Az erőegyensúly megszűnéséhez politikai okok vezettek. A Szovjetunió vezetésében a 60-as évektől kezdve fokozatosan kialakult az a nézet, hogy a szocialista forradalmak eredményesen folytatódnak, a gyarmati országok felszabadulnak, és ilyen helyzetben lehetőség van katonai téren, a fegyverkezésben engedményeket tenni a nyugatnak. A szovjet vezetés elutasította a kínai vezetés véleményét, amely az imperializmus elleni határozott küzdelmet követelte. Ez volt a békés egymás mellett élés elvének téves és helytelen értelmezése.

 

 

A szovjetunió leszerelte szárazföldi erőinek és haditengerészetének jelentős részét. A 60-as évek végétől pedig olyan fegyverkorlátozási és leszerelési megállapodások egész sorát kötötte az USA-val, amelyek megbontották a nehezen létrejött katonai egyensúlyt, sőt sebezhetővé tették a Szovjetuniót. Nem a leszerelés volt a hiba, hanem az amerikaiaknak tett egyoldalú engedmények egész sora. A katonai erőegyensúly nélkül a szocialista világ minden más területen támadhatóvá vált, hiszen éppen ezzel az eszközzel gyakorolt legnagyobb hatást a kapitalista országokra.

 

 

Az 1989-1991-es rendszerváltozások kiváltó okai közé tartozik az is, hogy az imperialista erők koncentrált, gazdasági, politikai, ideológiai, és katonai támadást indítottak a szocialista világ ellen. A tőkés alapítványok, -Soros, Lantos, Lauder és társai- mint egykor a hittérítők, már jóval a gyarmatosítók előtt megjelentek a szocialista országokban, és előkészítették a szellemi ellenforradalmat. Fellazították a szocialista országok társadalmát. Az értelmiséggel, a politikai vezetők egy részével elhitették, hogy a szocializmus hibáira nincs más megoldás, mint a kapitalizmus bevezetése. Tanulva 1956 és 1968 tapasztalataiból, az embereket nem állították választás elé, nem kellett kapitalizmus és szocializmus közül választani, nem voltak barikádok, csak békés rendszerváltásnak nevezett ellenforradalmak.

 

 

Az okok között nem lehet hallgatni arról, hogy az 1970-es években a kőolaj árának emelkedése miatt hatalmas pénzkészletek halmozódtak fel a tőkés világban. Ezt arra használták, hogy kölcsönök felvételére bírják rá a gondokkal küzdő szocialista országokat. A kedvező kölcsönökről hamarosan kiderült, hogy igazából arra valók, hogy politikai engedményeket zsaroljanak ki. Ma Magyarország sokkal többel tartozik a világnak, mint 1990-ban, mégsem akarják a rendszert megdönteni.

 

 

A szocialista rendszer idején felvett kölcsönöket a gazdaság fejlesztésére és az életszínvonal fenntartására fordították. A hitelek az állami vagyont gyarapították, gyárak, lakótelepek épültek. A rendszer tudatosan nem hárította a lakosságra az energia árak emelkedését, s a különbséget a hitelekből fedezte. Ez különbözik attól, ami 1990-óta történt. A tőkés rendszer az utóbbi három évtizedben azért vett fel újabb hiteleket, hogy a régieket törlessze. Az állami vagyon hol nyílt, hol leplezett privatizálásából fizeti az adósságot, így az állami vagyon eltűnik. Az adósság jelentős részét végül is az emberekkel fizetteti meg. Ez a különbség a rendszerek közötti különbségből adódik.

A tőkés ellenforradalmakat nem, vagy csak nagyon nehezen lehetett volna végrehajtani, ha az egyes szocialista országokban nem lettek volna belső okok is. A döntő belső okot, abban kell keresni, hogy a szocialista országok vezetésében kialakult egy reformista-opportunista szárny, amely fokozatosan feladta a szocializmus pozícióit.

 

E folyamat lényegében már az SZKP 20. kongresszusával elindult. Sztálin bűnössé nyilvánítása döntően nem a szocializmus további fejlődését szolgálta, hanem Hruscsov, illetve az általa képviselt szocializmus felfogás győzelmét. Nem véletlen, hogy a nemzetközi mozgalom számos pártja, a kínaiaktól kezdve a brazilokig sohasem azonosult a szovjet párt 1956-os határozataival. Sztálin jogos és helyes bírálatát arra használták, hogy életműve pozitív elemeit is elvessék, megfosszák a szocialista országok társadalmát a biztos történelmi tudattól.

 

Később a gorbacsovi peresztrojka, a glasznoszty, a korszerűsítés, az Európához való közeledés címén bevezették a többpártrendszert, engedélyezték, sőt támogatták a szocializmussal szemben fellépő pártok működését. A depolitizálás hamis jelszavával a hadsereget, a nemzetbiztonsági szerveket, kivonták a párt és a nép ellenőrzése alól. A rendszerváltozásokat a reformista-opportunista erők készítették elő és hajtották végre lényegében mindenütt. Ezek az erők tudatosan átlépték azt a határt, amikor már nem a szocializmus reformjáról, hanem a tőkés rendszer bevezetéséről beszélünk.

 

A 20. kongresszus után egyre inkább alábecsülték az osztályharc szükségességét. Figyelmen kívül hagyták, hogy a régi uralkodó osztályok képviselői és azok leszármazottai még éltek, a piacgazdasági elemek alkalmazása pedig a polgári erők újjászületését is elősegíti. A pártokat nem készítik fel a tényleges osztályharcra. Az osztályharc megjelenését tagadták az MSZMP vezetői is 1986-1989-ben, akik nem ellenfélnek, sőt partnernek tekintették a hatalom megszerzésére szervezkedő polgári ellenzéket. A következményeket valamennyien elszenvedjük.

 

A magyar és nemzetközi mozgalom tapasztalatai alapján kijelenthetjük, hogy az emberek meggyőzése és más politikai eszközök jelentik a leghatékonyabb eszközt. Nem azonosulhatunk az erőszak mértéktelen alkalmazásával, sem a sztálini korszak törvénytelenségeivel, sem a Rákosi korszak bűneivel. Tudni kell azonban, hogy a tőke soha sem mondott le az erőszak alkalmazásáról. A kapitalizmus ellen küzdő erőket igyekeznek a jog, a média, a pénz eszközeivel megfojtani, de nem riadnak vissza a börtönök, a kivégzések, az államcsínyek, a terror alkalmazásától sem. A kizsákmányoltak osztályának, a munkásságnak mindig készen kell lennie arra, hogy megvédje önmagát.

N

 

em hallgatható el a kommunista erők felelőssége sem. A kormányzó kommunista pártok kommunista erői fokozatosan elszigetelődtek. Ennek oka az is, hogy vezetőik elszakadtak a néptől, nem érzékelték az emberek hangulatát. Ez tette lehetetlenné a tömegek mozgósítását Magyarországon 1989-ben, vagy Oroszországban 1991-ben. Az egykoron a munkásosztályból verbuválódott vezetők elvesztették kapcsolatukat a tömegekkel, nem voltak többé érzékenyek a munkásság problémái iránt. Gyermekeik, a felnövekvő új nemzedékek autokratikus módon viselkedtek, technokratákká váltak, elvesztették, és többségükben nem is voltak képesek magukévá tenni a szocializmusba vetett hitet.

 

 

A tőkés kulturális és eszmei offenzíva ellensúlyozására nem volt hatékony szocialista kulturális és szellemi offenzíva. Hagyták, hogy a lakosság jelentős része a nyugati divat, a tőkés szellemi befolyások alá kerüljön. A közvéleményben nem tudatosult, hogy a nyugat-európai államok jóléti vívmányait jórészt a szocialista országok példája kényszerítette ki. A kommunista erők nem voltak képesek megszervezni a dolgozók tömeges ellenállását az ellenforradalom támadásával szemben.

 

 

Szerepe volt annak is, hogy a szocialista országok korábbi egysége megbomlott. A 60-as évektől a Szovjetunió és Kína között ellenséges viszonyalakult ki. Az imperialista erők folyamatosan kijátszhatták a kínai kártyát a Szovjetunió ellen, az orosz kártyát Kína ellen. Jugoszlávia, Albánia, a KNDK végleg kívül maradt a szocialista országok együttműködési rendszerén, Románia pedig külön utas politikát folytatott.

 

 

Nem elhanyagolható szerepet játszott az is, hogy a nemzetközi munkásmozgalom korábbi egysége megszűnt. Az 1960-as évektől az SZKP és a Kínai KP teljes mértékben eltávolodott egymástól, és ez megosztotta a mozgalmat. A gorbacsovi vezetés nem kereste a kibékülés és a fenyegető ellenforradalom elleni közös fellépés lehetőségét, sőt 1989-ben a kínaiakra akarták erőltetni saját peresztrojka-koncepciójukat.

 

 

Az SZKP a szovjet politikai gondolkodás tételeit dogmaként igyekezett elfogadtatni a nemzetközi mozgalommal, és ez jelentős mértékben sikerült is. A nemzeti sajátosságokra épülő szocializmus elfogadhatatlan volt az SZKP számára. Ez kizárta azt is, hogy a kínai, vietnami, jugoszláv és más nemzeti koncepciók egymást gazdagítsák.

 

 

Ez az időszak együtt járt a Nyugat-európai kommunista pártok társadalmi bázisának átalakulásával, az értelmiségi befolyás növekedésével, a tényleges munkástömegek arányának csökkenésével. Európában kialakultak az eurókommunista pártok, amelyek elutasították a Nagy Október forradalmasító hatását, a szocialista országok tapasztalatait, abszolutizálták a Nyugat-európai országok sajátosságait, és revízió alá vetették az alapvető marxista tételeket. Ezek a nézetek mind a mai napig károsan hatnak az európai kommunista mozgalomra, akadályozzák a munkásság harcát, azt az illúziót keltik, hogy a polgári demokratikus rendszerbe való integrálódás útján el lehet jutni a szocializmusba, azaz egy szép napon polgári demokratikus választások útján be lehet vezetni a szocializmust.

 

 

Magyar viszonylatban a közösségi társadalom sajátos módon jött létre. Európa háború utáni rendjét a győztes hatalmak megállapodásai, köztük az 1945. évi jaltai megállapodás szabályozta. A szocialista Szovjetunió a nemzetközi jog adta lehetőséget felhasználva elősegítette hogy Kelet-Európa népei megszabaduljanak a feudalizmus maradványaitól és a tőkés kizsákmányolástól. 1945-1948 között Kelet-Európában, köztük Magyarországon is győzött a szocialista forradalom. Új szocialista országok születtek.

 

 

A magyar munkásság is megharcolta a maga forradalmát. 1945-1948 között jelentős nemzeti feladatokat teljesített: földhöz jutatta a parasztságot, választójogot adott a széles tömegeknek, létrehozta a népi demokratikus államot. Példát mutatott abból, hogy a nemzet felemelkedése érdekében lehetséges a különböző ideológiájú pártok együttműködése.

 

 

A magyar munkásság a szocialista forradalmat ennek ellenére szinte ajándékba kapta a történelemtől. Sem Magyarországon, sem Közép-Európa más országaiban a szocializmus kivívása nem kapcsolódott össze olyan közös nemzeti feladatokkal, mint a gyarmati sors megszüntetése,az állami függetlenség kivívása. A könnyen kapott szocializmust könnyedén is adták fel negyven évvel később.

 

 

Magyarország a fejletlen országok közé tartozott 1945-ben. Lemaradása a Nyugat-európai országokhoz képest nem a szocializmussal kezdődött, hanem a történelmi fejlődésnek a következménye. Elég a tatárjárásra, a török hódoltságra, az osztrák uralomra gondolni. Magyarországon a kapitalizmus is később alakult ki, mint Nyugat-Európában. A szocializmus nem növelte a lemaradást, hanem ellenkezőleg, csökkentette azt.

 

 

1948-1949-ben a kommunista párt szövetségeseivel együtt többségbe kerül a hatalomban, a szocializmus békés úton győzelemre jut. A gazdaság terén felszámolják a tőkés magántulajdon többségét, a gazdaság, a tulajdon zöme közösségi tulajdonba kerül. Ennek Magyarországon két formája alakul ki: az állami és a szövetkezeti tulajdon. Kulturális téren elindul a tömegek bevonása az oktatásba, szegények milliói jutnak iskolai végzettséghez, sőt egyetemi diplomához. A külpolitika terén is irányváltást hajtanak végre. Magyarország szövetségese nem a tőkés Nyugat, hanem a szocialista Kelet, mindenekelőtt a Szovjetunió. 1949-ben létrejön a gazdasági integrációs szervezet, a Varsói Szerződés. Mindez együttvéve jelenti, hogy Magyarország a szocializmus útjára tért. 1990-ben ennek fordítottja történik, visszatérítve Magyarországot a kapitalizmus útjára.

 

 

Az ötvenes évek kommunista pártja, a magyar társadalom vezető ereje, a Magyar Dolgozók Pártja. A Magyar Dolgozók Pártja 1948. júniusában jön létre. Politikailag ez azt jelenti , hogy a Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt bal szárnya egyesül a hatalom megtartására és gyakorlására. Szervezetileg azt jelenti, hogy a kommunista szervezetek magukba olvasztják a szociáldemokratákat. Mint tudjuk, 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején pont a fordítottja történik. Miért kötnek kompromisszumot a kommunisták és a szociáldemokraták, illetve azok balszárnya? Nos, azért, mert tudják, hogy a baloldali szavazótábort csak így képesek egyesíteni, ez pedig feltétele a polgári pártok legyőzésének.

 

Bíznak-e egymásban?

 

Nyilvánvalóan nem. A kommunisták tudják, hogy 1919-ben a szociáldemokraták árulták el a Tanácsköztársaságot. nem feledkeznek meg arról sem, hogy 1919 augusztusában a Peidl Gyula vezette szociáldemokrata kormány néhány nap alatt megsemmisíti a Tanácsköztársaság valamennyi intézkedését. Nehezen élték meg azt is, hogy a Bethlen-Peyer paktum nyomán a szocdemek a parlamentbe kerültek, a kommunisták pedig a börtönbe, majd a bitófára.

 

 

 

 

A szocdemek fenntartással kezelik, hogy a kommunisták meghatározó emberei a Szovjetunióból jöttek. Idegen nekik a kommunisták belső zártsága. A magyarországi szociáldemokráciában nagy hagyománya van a munkásotthonoknak, a vitakluboknak és más kötetlen formáknak. Idegen Sztálin, és persze Rákosi személyének dicsőítése is, ilyesmi náluk nincs. Nyilván van félelem is bennük, mert tudják, hogy a kommunisták -a szó jó értelmében és rossz értelmében is egyaránt- nagyon következetesen küzdenek céljaik eléréséért.

 

 

1948-ban hibáznak elődeink, amikor egyesítik a két pártot. Soha nem tudják egymást teljesen elfogadni. A kommunista vezetés is idegen testként kezeli a szocdemeket. Az 50-es években sokan közülük börtönbe kerülnek. 1957-után már ilyen veszély nincs, de a kádári MSZMP csak nagyon korlátozottan engedi őket funkciókhoz. De ami ennél is fontosabb: a két mozgalom egyszerű hívei soha nem veszik át egymás értékeit.

 

 

Mai szemmel nézve úgy tűnik, helyesebb lett volna, ha a két párt koalícióra lép egymással. Ha a szocializmus politikai rendszerén belül kialakítanak egyfajta váltógazdaságot.

 

 

Az MDP történelmi érdeme, hogy jól vagy rosszul, de elindítja Magyarországon a szocializmust. A szocializmus a társadalom többségének többet ad, mint a megelőző rendszerek összessége. A szocialista építésben nincs a magyar kommunistáknak tapasztalatuk, ezért kézenfekvő, hogy átveszik a gyakorlatban már létező szovjet megoldásokat. A moszkvai tervező asztalon született, és a szovjet sajátosságokhoz igazodó megoldások a magyar valóságba viszont az élet sok területén nem illenek bele. A szovjet példa egyszerű átvétele, a nemzeti sajátosságok figyelmen kívül hagyása súlyos hiba volt, mely később megbosszulta önmagát.

 

 

Az ötvenes években a szocializmus építésében számos torzulás következik be. Először is, működtek ugyan a kollektív vezetés intézményei, de az alapvető döntéseket négy ember, Rákosi, Gerő, Farkas, és Révai hozták. Ennek középpontjában pedig a főtitkár Rákosi állt. Rákosi számos kérdésben személyesen döntött. Másodszor, a pártvezetés, személyesen Rákosi átvette a kormány, az állami szervek funkcióit. Harmadszor, a vezetés fokozatosan elszakadt a tömegektől, aminek következtében számos rossz döntést hoztak.

 

 

Temérdek oka van, hogy ilyen helyzet jött létre 1948-1956 között. Nem vitatható, hogy szükség van a hatalom bizonyos koncentrálására, hiszen, sose feledjük, ez a hidegháború, a nemzetközi és a hazai osztályharc legkeményebb időszaka. Másrészt, Rákosi és vezetőtársai előszeretettel másolják azt, amit láttak a Szovjetunióban. A felelősséget nem lehet a szovjetekre kenni, de tény hogy akkor csak ez a tapasztalat állt rendelkezésre. Harmadrészt, és ez nagyon fontos: ekkoriban még túl fiatalok  a szocializmus politikai intézményei. Három vagy négy év után nem lehet elvárni, hogy egy elvileg is új gépezet jól működjön. Mindebből következik két dolog: a személyi kultusz, a politikai intézmények torzulása nem a szocializmus,mint rendszer következménye. Másrészt, ami megtörtént a szocializmus kezdeti szakaszában, az - éppen a tapasztalatok birtokában- elkerülhető a jövőben, egy új szocialista társadalom megteremtésekor.

 

 

Az ötvenes évek törvénysértéseire, a Rajk perre, és más koncepciós perekre nincs mentség. Az ötvenes évek törvénysértései nem a szocialista rendszer lényegéből fakadtak. Rákosi és vezető társainak diktatórikus vezetése sem a rendszer következménye, hanem az ő személyes hibájuk, gyengeségük. Az azonban igaz, hogy az 50-es években még nem alakult ki olyan rendszer, amely automatikusan leleplezi az egyéni hibákat és bűnöket.

 

 

Az MDP Központi Vezetősége 1953 júniusában, feltárja a szocialista építés torzulásait, de a helyes elemzést nem követik helyes lépések. Sztálin halála után Nagy Imre miniszterelnöksége alatt megkezdődik a kihátrálás a szocializmusból. Nagy Imre leváltása nem  hozza meg a kívánt eredményt mivel Rákosi irányításával a szocializmus helyreállítása címén a korábbi, helytelennek bizonyult módszerek kerülnek ismét előtérbe. Ez vezet el ahhoz, hogy az ötvenes évek közepére válság alakul ki. A létszámában túlságosan nagyra növekedett MDP elveszíti élcsapat jellegét, nem képes ellátni a társadalom vezetését, választ adni az emberek elégedetlenségére.

 

 

Ezt a helyzetet használja ki a nemzetközi imperializmus és a magyarországi tőkés erők maradéka. Kísérletet tesznek a szocializmus megdöntésére. AZ 1956-os események népi elégedetlenséggel kezdődnek. Az emberek jogosan tiltakoznak a demokrácia korlátozása, a nehéz életviszonyok, a hatalom önkényeskedései miatt. A népi elégedetlenség azonban hamarosan ellenforradalommá növi ki magát.

 

 

Az MDP történelmi hibája, hogy felrúgja saját maga szabályait, megsérti a szocializmus eszméit, s ezért végül képtelen lesz megvédeni a szocializmust. 1956 eseményei elsodorják. Helyébe lép az MSZMP, mely képes helyreállítani és megszilárdítani a szocializmus intézményrendszerét. Ennek mint egy biztosítékaként szánva, létrehozza a Munkásőrséget, mely lehetőséget nyújt a tömegek, a társadalom józan erőinek segítségül hívására ebbéli harcában, egyúttal a szocializmus új, emberibb arcának valóban közösségi jellegű formálásában.

 

 

Egy ilyen alakulat korábban elképzelhetetlen egy Rákosi féle vezetéssel és hatalmi struktúrában.

 

 

Az MSZMP vezetésében azonban kezdettől fogva folyamatosan két irányzat van jelen: egy forradalmi, marxista irányzat, és egy kispolgári-szociáldemokrata-liberális. A liberálisok jelenléte magyar sajátosság.

 

 

A forradalmi-marxista irányzat Kádár János vezetésével vállalta 1956-ban az osztályharcot, helyre állította a szocializmust. Az MSZMP a 60-as évektől átformálta a falut, az egyéni parasztság szövetkezetekbe tömörült. Nagy ipari üzemek egész sora született, erős munkásbázissal.

 

 

A kispolgári-szociáldemokrata irányzat - felismerve a nemzetközi és a hazai erőviszonyokat - 1956-1957-ben kiegyezett a forradalmi-marxista szárnnyal. Az 1960-as évektől azonban fokozatosan felerősödött a kispolgári-szociáldemokrata-liberális szárny. Ők voltak a gazdasági reformok fő hangadói. A szocializmus tényleges gazdasági problémái megoldásának szükségességét arra használták, hogy egyre nagyobb mértékben vehessék át a tőkés gazdaság elemeit. Lenin tételét az „új gazdaságpolitikáról", azaz a tőkés módszerek alkalmazásáról abszolutizálták. Tudatosan feledtették hogy a szocializmus alaptörvénye nem a piachoz kapcsolódik, lényege nem a pénz.

 

A szocializmus lényege  a maximális profit helyett a társadalom anyagi és kulturális szükségleteinek maximális kielégítése.

 

 

Az MSZMP vezetése kommunista részének ébersége fokozatosan csökken. Az 1968-as reformok nemzetközi elismerése, a valódi gazdasági eredmények késlekedése ellenére azt a hitet erősíti, hogy a magyar út helyes. A tőkés világ pozitív reagálása megtéveszti a pártvezetés többségét. megfeledkeznek arról az alapvető tényről, hogy a tőkés világ nem azért támogat bármit is egy szocialista országban, legyen az a magyarországi gazdasági reform, hogy erősödjék a szocializmus, hanem azért, hogy fokozatosan fellazítsák a szocializmust, és előkészítsék a talajt a közösségi társadalom megdöntésére, a kapitalizmus bevezetésére.

 

 

A 70-es években történnek lépések, mindenek előtt az 1972-es MSZMP KB-határozattal arra, hogy a vezetés felmérje a gazdasági reform valóságos hatásait, és egyúttal arra is, hogy az életszínvonal terén is jelentősen felzárkózó parasztság mellett az 50 legnagyobb üzem dolgozói, és általában a munkásosztály is nyertese legyen a reformnak. A pártvezetésre azonban egyre nagyobb hatást gyakorol a liberális gazdasági ideológiát valló és polgári életvitelű értelmiség. Ezért válik erősebbé a „reform folytatása" mellett kiálló másik szárny befolyása.

 

 

Az MSZMP vezetésének kommunista része a 70-es évektől véglegesnek és visszafordíthatatlannak tekinti a szocializmust Magyarországon. Engedékenynek bizonyul a szocdem.-kispolgári-liberális vonal azon álláspontjával szemben is, hogy a Munkásőrség alá-fölérendeltségi viszonyt tekintve egyéb közbiztonsági erők, mint a BM. rendőrség, és Néphadsereg alárendeltjeként működjön, nem pedig a Munkásőrség hivatásos állományának tagjai gyakoroljanak kontrollt a hagyományos közbiztonsági erők működése fölött.  Továbbá fő hangadói annak hogy a testület a jövőben mind inkább a katasztrófa és objektumvédelmi feladatokra szorítkozzon az eredeti koncepcióval szemben. Ezzel párhuzamosan folytatnak sikerrel aknamunkát annak érdekében, hogy a Munkásőrség állományának szolgálati fegyverei a területileg illetékes parancsnokságokon kerüljenek elhelyezésre a korábbi otthon tartási gyakorlattal ellenben. Ma már tudjuk, az erre való hivatkozási alapok, balesetek, visszaélések stb. száma töredéke volt a napjainkban, mind a rendőrségben mind a hadseregben tapasztalhatóknak. Fölnagyították azok vélt vagy valós szerepét céljaik hosszútávon történő előmozdítása érdekében.

 

 

Uralkodóvá válik az a nézet, hogy a belső ellenzéki erők nem jelentenek életveszélyt a szocializmusra, velük szemben nincs szükség osztályharcra. Jellemző, hogy a pártvezetésben ne az adminisztratív terület foglalkozik velük, hanem a liberális ellenőrzés alatt álló kulturális osztály, ami szinte aduász idővel a belső ellenzéki erők számára.

 

 

A párt- és állami vezetők egy része kispolgári életmódot vesz fel, hatalmát vagyonszerzésre használja, sokan közülük pökhendi kiskirályokká válnak. A vezetés egy része gondolkodásában, életvitelében is elszakad a tömegektől, félredobja a párt és a munkásmozgalom értékrendjét.

 

 

A pártvezetés elhanyagolja a párttagság, és általában a dolgozó osztályok osztályharcos nevelését, bagatellizálják a fölfegyverzett munkásosztály történelmi szerepét.  Az a helyes döntés, hogy a munkásoknak telkeket osztanak, gépkocsihoz juttatják őket, ezeknek is köszönhetően a visszájára fordul. A munkásosztály fokozatosan kispolgárosodik. Nem sikerül megértetni a dolgozókkal, hogy mindebben azért lehet részük mert munkáshatalom, szocializmus van.

 

 

Az MSZMP vezetése végzetes hibát követ el, amikor engedi, hogy Magyarország az 1970-es évektől egyre nagyobb mértékben nyugati kölcsönöket vegyen fel. A 70-es években az olajárak növekedése miatt hatalmas szabad pénzek halmozódtak fel nyugaton. A tőkés erők keresték a pénzek felhasználásának lehetőségét. A pártvezetés kispolgári-szociáldemokrata része összefogva a liberális közgazdász és más értelmiségi körökkel meggyőzik a pártvezetést, személyesen pedig Kádár Jánost, hogy a hitelfelvételnek nincsenek veszélyei. A valóságban Magyarország egyre inkább alkalmazkodik a nyugati tőkés erők elvárásaihoz, és megkezdődik a tőkés gazdaság elemeinek egyre nagyobb mértékű átvétele. A különböző rejtett vállalkozási formák engedélyezésével, a kétszintű bankrendszer bevezetésével, társadalombiztosítási rendszer átalakítását megalapozó lépésekkel megkezdődik a kihátrálás a szocializmusból.

 

 

A Kádár János vezette MSZMP nem képes a megújulásra. A munkásmozgalom első nemzedékei, amelyek átélték a szocializmusért vívott harc tapasztalatait, kiszorulnak a vezetésből. Helyükre új nemzedékek lépnek melyeknek nincsenek osztályharcos tapasztalataik. A pártvezetés fokozatosan elszakad a tömegektől. Megszületnek az ún. „pragmatikus" vezetők, akik később szerepet vállalnak a rendszerváltozásban, majd a később MSZP-s, MDF-es, SZDSZ-es és Fidesz-es vezetőkként okoznak mérhetetlen károkat az országnak, a baloldalnak és az egész magyar társadalomnak.

 

Mi történt lényegében 1989-1990-ben?

 

Megváltozott a társadalmi rendszer, a közösségi társadalomból átléptünk a tőke, a pénz társadalmába,a kapitalizmusba. Nem volt háború, nem dörögtek a fegyverek. Csak azt vette észre az átlag ember hogy egyik nap országa neve még Népköztársaság, másnap már Köztársaság. Egyik héten még állami üzemekbe járt dolgozni, a következő héten már privatizált kft. volt a munkahelye. Ugyan abban az országban élt mindenki, de nem egyformán élte meg a tőkés rendszerváltozást. A rendszerváltó értelmiség, a magyar és külföldi tőkések számára „dicsőséges forradalom" volt, úgymond „visszatérés Európába"

 

 

A dolgozó emberek számára a rendszerváltozás a biztos munkahely,a kiszámítható jövő, az ingyenes egészségügy és oktatás, és a szocializmus minden más értékeinek elvesztését jelentette. Még akkor is, ha ezt sokan nem ismerték fel, s abban reménykedtek, hogy a régiből megmarad minden, ami jó volt, és hozzájön ami az újban jónak tűnt.

 

 

A tőkés rendszerváltozás szétzúzta a szocializmus teljes intézményrendszerét. Korábban minden hatalom a dolgozó népé volt. A dolgozó emberek képviselői döntöttek a parlamentben, az önkormányzatokban. Ma a tőkések, a gazdagok képviselői, hivatásos politikusok vannak ott, és döntenek a mi sorsunkról is.

 

A tőkés rendszerváltozás felszámolta a szocializmus gazdasági alapjait, és létrehozta a tőkés rendszer gazdaságát. Korábban az üzemek, a vállalatok a közösség, az állam, a szövetkezetek tulajdonában voltak. Ma a gazdaság zöme a magántőke tulajdona, megközelítőleg 300 magyar tőkés család kezében összpontosul. Korábban nem voltak külföldi cégek Magyarországon, ma a bankok, az ipari üzemek nagy része külföldiek kezében van, és ők is viszik el a haszon nagy részét.

 

A rendszerváltozás nem volt forradalom. Sokkal inkább egy ellenforradalomnak nevezhetjük. A forradalom lényege éppen az,hogy egy régi, elavult társadalmi rendszer helyébe egy újat, egy jobbat hoz. 1989-1990 nem vitte előre az országot, hanem súlyos károkat okozott. Az ország élete más irányt vett de nem jobbat.

 

 

A rendszerváltók a szocializmus megdöntésére és a kapitalizmus bevezetésére 1989-1990-ben ravasz taktikát alkalmaztak. A békés ellenforradalom taktikáját. Senki sem mondta azt,hogy kapitalizmus lesz, mindenki csak Európáról, demokráciáról, jólétről, szociális piacgazdaságról beszélt. Az emberek többsége elhitte.

 

Kik hajtották végre a tőkés rendszerváltozást?

 

 

A rendszerváltozást nem lehetett volna végrehajtani, ha erős kommunista párt vezeti az országot 1989-1990-ben. Az MSZMP azonban erre az időre megroppant, elvesztette világos Marxista-Leninista jellegét. A pártvezetés forradalmi-marxista erői fokozatosan adták fel állásaikat a az élet civil szféráiban és a fegyveres testületekben, majd hátráltak ki a szocializmusból.

 

 

A pártvezetés teret engedett a reformköri mozgalomnak, amelynek  nyílt célja volt a párt szétverése.  A KISZ-t és a szakszervezeteket leválasztották a párt oldaláról, sőt kitartó mesterkedéssel szembe állították vele. Meghirdették és végrehajtották a Magyar Néphadsereg depolitizálását, vagyis „politikától való mentesítését". A rendőrséget és az  állambiztonsági szerveket, emellett a Munkásőrséget szándékosan kitették a polgári ellenzék különféle és folyamatos támadásainak.

 

Utóbbit politikai úton megkezdett katonai eszközökkel szentesített puccsal 1989-októberében leszerelik, s ezzel az év végére a munkás-paraszt hatalom védtelenné vált.

 

Nem hallgathatunk arról a súlyos hibáról sem melyet az MSZMP KB. a hatvanas évek közepén vétett a Munkásőrség működési struktúráját illetően. Ekkoriban születik az a párthatározat a párt alapvetően szocdem-liberális  szárnyának nyomására, melynek indoklása: "a politikai helyzet kellőképpen konszolidálódott, már nincs szükség rá hogy a több tízezres társadalmi állomány tagjai otthon tárolják fegyvereiket, azokat ideje visszavonni a parancsnokságokra, kézhezvételük korlátozódjék a gyakorlatok/szolgálatok időtartamára".

 

Jól tudták a szocializmus ellenségei, hogy ha kinn van a lakosság azon részénél jelentős mennyiségben fegyver mely szilárd kommunista meggyőződéssel bír, akkor ükunokáik idejében sem lesz rendszerváltozás.

 

A vezetés kispolgári-szociáldemokrata-liberális irányzata pedig egyre erőteljesebb támadásba kezdett. Végül kiegyezett a nemzetközi nagytőke képviselőivel és a hazai polgári ellenzékkel. A kiegyezés azt jelentette, hogy az MSZMP békésen átadta a hatalmat, a rendszer változásban résztvevő egykori MSZMP-s káderek pedig beilleszkedhettek a kapitalizmusba.

 

A párttitkár, az igazgató privatizálta a gyárat, tőkés lett. A tőkés bank, hitelezte a privatizációt. A tőkés elzavarta a dolgozókat, eladta a gyárak eszközeit, ezzel felhalmozta eredeti tőkéjét, a vagyonát, részvényeit.

 

A rendszerváltozás másik lényeges szereplője a Szovjetunió vezetése. Gorbacsov a peresztrojka koncepciójával eltérítette a Szovjetuniót a szocializmus útjáról. A szovjet vezetés, kiegyezett a nyugattal, belement a második világháborút követő rendszer felszámolásába. Nem támasztott akadályt Németország tőkés egyestése, és a Kelet-európai szocialista rendszerek feladása ellen.

 

Lényegében a szocialista országok magukra maradtak.

 

A tőkés rendszerváltozást előmozdító erők közé tartoztak azok, akik nem elégedtek meg a szocialista társdalom társadalom által kínált élettel.

 

Mit is jelent a szocializmusban élni?

 

Mindenki dolgozhatott. A fizetések nem voltak túl magasak, de az árak sem. A fizetésből tisztességesen meg lehetett élni, lehetett családot alapítani, gyereket nevelni, takarékoskodni. Nem voltak kiugróan nagy jövedelmek. Az igazgató fizetése legfeljebb négy-ötszöröse volt annak, amit a vállalati gépkocsivezető keresett. A magasan képzett szakmunkás pedig esetenként az országos átlag többszörösét is megkereste. Senki sem lehetett azonban végtelenül szegény sem, mert a társadalom valóban segített rajta.

 

Az értelmiség egy részét nem elégítette ki ez az élet. Többre és többre vágytak, olyan gazdagodásra, ami a szocializmus viszonyai között lehetetlen. Szűk volt nekik a szocialista Magyarország, világpolgárként akartak élni, idillikus szabadságeszméket hirdettek.

 

A 70-es évektől utaztak, hívták őket nyugati barátaik.

 

Tudták, hogy vágyaik beteljesüléséhez meg kell dönteni a szocializmust, és a tőkés rendszert hozni a helyébe.

 

A külföldi tőkések először megvették az értelmiség egy részét a nyugati egyetemekre való tanulás, tanulmányutak lehetőségével, kivált képen, ha az valamely kulcsfontosságú területére készült az életnek, nem ritkán a fegyveres testületek tisztjei is kikerülnek már nyugati kiképzésre ekkortájt. Ezzel a tőke szolgálatába állították a magyar értelmiség egyre nagyobb hányadát, egyúttal a tőkés rendszerkritikát is kiiktatták.

 

Jól példázza ezt egy eset a Munkásőrség szempontjából nézve is. Mark Palmer aki akkoriban amerikai nagykövet hazánkban, látogatást tesz a testület országos parancsnokságán és mintegy mézesmadzagot dobja be annak lehetőségét, hogy  a  Munkásőrség  hivatásos állománya tagjai egy részét az USA-ban, a West Point Katonai Akadémián képezzék ki.

 

Elhitetették ekkoriban az olyan értelmiségiekkel, akiket  sikerült megvenni, hogy majd ők fogják az országot irányítani. Nem ez következett be. A rendszer változással zömüket kiszorították a hatalomból, megalázták, az anyagi korlátozásokkal, az oktatás, a kultúra leépítésével sokukat megfosztották értelmiségi létüktől.

 

 

A folyamatokban szerepük volt a második világháború előtti polgári és alkalmazotti családok itt maradt tagjainak és utódaiknak. Számos volt állami tisztviselő, katonatiszt, csendőr maradt Magyarországon. Ők a múltból hozták sérelmeiket. 1945 után államosították a családjuk gyárát, üzletét, felosztották földjüket, vagy egyéb sérelmeket szenvedtek. Beleolvadtak a szocializmus rendszerébe, volt aki nagy karriert is csinált, de soha nem békéltek meg azzal, hogy a gyár, az üzlet, nem az övéké, hanem a népé, az államé.  Az évek során ezekből a társadalmi rétegekből kialakult a polgári ellenzék. Ma hősként hirdetik önmagukat, a rendszerváltozás végrehajtóiként. Valójában a főszereplők nem is ők voltak.

 

A magyarországi rendszer változásban, meghatározó szerepe volt a nemzetközi tőkének, az Egyesült Államoknak, Németországnak. A 70-es évektől fokozatosan fellazították a szocialista társadalmat, mindenek előtt az értelmiségi köröket. A nyugati alapítványok útján jelentős szerepre tettek szert a közhangulat, a politikai gondolkodás formálásában. Fokozatosan megtalálták és kiképezték a rendszerváltáshoz szükséges személyeket és politikai erőket. A nyugat a hálózatok felhasználásával tőkés pártokat hozott létre, az MDF-et, az SZDSZ-t, az MSZP-t, de Fideszt, majd később a Jobbikot, és az LMP-t is. 1988-1990-ben közvetítői szerepet játszottak az ellenzék és az államhatalom azon része között, amely kész volt átadni a hatalmat.

 

 

 

 

 

Hagyományőrző Munkásőr Társaság

 

Országos Parancsnoksága

 

 

2019. 06.08

 

 

 

 

 

Munkásőrök visszaemlékezései a testület puccsszerű leszerelésére:

 

 

 

Páncer István, a Munkásőrség Győr-Moson-Sopron megyei egység parancsnok helyettese:

 

 

"Önként saját magam kérvényezésére léptem be a Munkásőrségbe.

 

Ezek után már ment minden mint a karikacsapás.1979-ben már három hónapos alegység parancsnoki kiképzésen vettem rész Budapesten, a Központi Parancsnoki iskolán.

 

A RÁBA MVG-ben dolgoztam már 16-éve. A pártbizottság döntése alapján 1980-ban a RÁBA gyárban, kétszázados önálló Munkásőr egységet hoztak létre.

Engem meg felkértek hogy legyek az egység gazdasági pk. helyettese.

Polgári alkalmazottként ettől kezdve már a Munkásőrség alkalmazottja voltam.

 

Ahogyan én érzékeltem  a szocialista hazám a Magyar Népköztársaság építése még teljesen rendben volt. Kádár elvtárs szavaival élve „megyünk a szocializmus építésének útján"

 

A munkámra koncentrálva én ezt teljesítettem.

A gazdálkodás irányítása az mindig éles feladat volt.1984-től 1986-ig szervezési nevelési alosztályvezető voltam, az alosztályvezetői beosztásokat később főelőadónak nevezték megyei szinteken. Nyugdíjazások történtek, egyéb más okok miatt parancsnokváltások, átszervezések.

A Munkásőrségben a munkavégzéssel, a feladatokkal kapcsolatba minden szabályzatokban volt rögzítve. Én ennek betartásával végeztem munkámat.

A szocialista társadalomba vetett hit, tudás, a becsületes munkavégzés volt a legfőbb érték. A nyugdíjazott, leváltott  parancsnokok hibáiról, is tudnék mesélni, de ez nem az én feladatom. Az említett hibák a magánélettel voltak kapcsolatban.

 

A beosztásokhoz előírt iskolai végzettségek tartoztak, aki nem vállalta az lecserélésre került.

 

1986-ban Szikra Imre megyei pk. helyettest nyugdíjazták, Helyére én kerültem ekkor már hivatásos állományban. Ebben az évben szervezési helyettes státuszt hoztak létre, a szervezési és nevelési státusz megszűnt.  Az alosztály vezetői megnevezést megszüntették ezen beosztásban kinevezett főelőadók lettek.

 

Az 1980-as évek végére egyre nehezebb volt az munkásőr utánpótlás szervezése, sokan kérték leszerelésüket. „Valami már volt a levegőben" ahogy szokták mondani. A rendszerellenes csoportok szervezése már megkezdődött. A Munkásőrség Országos Parancsnoksága is érzékelte, hogy a politikai munkát erősíteni kell a testületen belül.

 

A kiképzési (tavaszi és őszi) péntek-szombat-vasárnapok  bentlakásossá váltak.

Az alegységek-egységek összekovácsolását ez nagyban elősegítette, viszont a munkásőröknek családtagjaiktól való távolmaradás szempontjából kedvezőtlen volt. Napi háromszori étkeztetés, az éjszakai

pihentetés, a szabadidő kulturált eltöltésének megszervezése nagyobb és nehezebb) feladatokat rótt a parancsnoki állományra, főleg a hadtáp vonalon.  A kiképzés az politikai összekovácsolódás szempontjából kimondottan előnyös volt.

 

Én a Hivatásos parancsnoki képzést 1986 szeptemberétől 1988 nyaráig végeztem.

 

Az első két félév az két hét bentlakásos volt a MOP iskolán,  természetesen Budapesten, majd két hét munka miden résztvevőnek a szolgálati helyén. A második évet teljes egészében a MOP iskolán bentlakásos körülmények között végeztük. Budapesten lakó osztálytársaim délután 17-órától másnap reggel 07-ig lakásukra mehettek, vagy az iskola kollégiumában is maradhattak, természetesen a távolab lakókra is ez vonatkozott. Éjszakai gyakorlatokat kivéve mindenkinek szabad mozgása volt.

 

Én hetente egy alkalommal ismerkedtem Budapesttel, több alkalommal a távol lakó osztálytársakkal együtt.

 

1989. szeptember végéig nem lehetett érzékelni hogy a Munkásőrség megszüntetésre fog kerülni.

 

Több országos parancsnoki-értekezlet volt mint a megelőző években. Ezek azt sugallták fennmaradunk, fokozott éberség, a parancsok ingadozás nélküli végrehajtása,volt jellemző a hivatásos és a társadalmi állományban is.

 

Én a munkára, anyag, technika, fegyverzet, nyilvántartására koncentráltam.

Ezt vártam el a hozzám tartozó polgári, hivatásos, és a társadalmi állománytól is.

 

Az első csapást én az MSZMP-megszüntetése, az MSZP létrejöttekor éreztem.

Október első felében volt Országos Parancsnoki Értekezlet. Ezen rész vett Németh Miklós miniszterelnök, Békési László pénzügyminiszter. Fő mondanivalójuk az volt hogy az ország nehéz gazdasági helyzete miatt a munkásőrség felszámolásra kerül.

Napokon belül Borbély Sándor Országos parancsnokot és a megyei parancsnokokat leváltották. Megbízott Országos parancsnoknak Dósa Istvánt

korábbi általános O. Pk. helyettest nevezték ki, Ugyanez történt a megyei parancsnokságok élén is.  A katonai helyőrség parancsnokság magas beosztású vezetői látogattak a munkásőr bázisokra.

 

Ekkor mérték fel az elhelyezési körletek raktárak elhelyezkedését,  az elszállítandó fegyverzet lőszer stb. mennyiségét. Következő nap a megbízott Országos Parancsnoktól jött egy parancs hogy az objektumban kizárólag portaszolgálatot ellátó munkásőrök, parancsnokok, és gazdálkodásért felelős helyettesek azaz a megbízott személyek tartózkodhatnak. Küldtek futár útján egy nyílt parancs mintát amelyen két magas szintű katonai vezető aláírása, és megfelelő pecsétek is láthatóak voltak. A parancs lényege: Aki ezen minta szerint nyílt paranccsal érkezik, annak mindennemű utasításait végre kell hajtani.

 

A Győr megyei-városi parancsnokságra 1989 október 22-én érkeztek a győri honvéd helyőrségről általam is jól ismert főtisztek és tisztek valamint sorállományú katonák akik az objektum külső és belső őrzését átvették. Erre lehetett számítani. A megbízott általános pk. az irodájában tartózkodhatott. Én voltam aki az általuk hozott lista szerint az anyagokat, fegyverzetet lőszert kézigránátot robbanóanyagot stb. stb. átadtam. Az átvevő tiszthelyettesek és sorállományú katonák a tartozékokat is ellenőrizték, a főnökeik felügyeltek velem együtt. (darabra minden leszámolva) nem kis mennyiség volt.

 

Sopronban ugyanebben az időben ottani Pk barátom, (elvtársam, a parancsnoki iskolában egyazon évfolyamba jártuk) fegyverbe szólította a kétfős szolgálatot.

Mondták neki: „Gyula ne hülyéskedj! egy szakasznyi katona éles lőszerrel már blokád alá vette az objektumot, már az épületben is tartózkodik legalább négy! Telefonálás után tisztázódott a dolog letették a fegyvert.

 

Én civil ruhában voltam, saját tulajdonú TT-pisztolyom  a kabátom alatt rejtve hónaljtokban volt, biztos ami biztos alapon. Az épületben egy katona csak rám vigyázott gépkarabéllyal csőre töltve.

 

Éjfél után egy órakor az átadás befejeződött. Kettő fő fegyveres katona és egy fő tiszthelyettes december 20-ig folyamatossan az épületben tartózkodott.

 

 

Ez alatt parancsnoki utasítások jöttek.

 

-A Raktári készleteket zárolni, későbbi utasítások szerint kell Fótra szállítani a Munkásőrség volt raktárbázisára.

 

-A Munkásőröknek, alegység parancsnokoknak, parancsnokoknak személyi használatra kiadott anyagokat nem kel bevonni. Térítés nélkül saját tulajdonukban maradnak.

 

-       A Berendezési tárgyak ( szék, asztal egyebek, BÁV felértékeli, munkásőr bázisokon egy helyiségbe összegyűjtve értékesíti.) 1989. december első hetében megtörtént.

Raktáron lévő munkásőr anyagok, leltározásra kerültek. Ezek listáját, egy négy példányos átadási dokumentációt, október végéig fel kellet terjeszteni a megyei parancsnokságokra.

 

Az érkezett utasítás szerint  a raktári készleteket a honvédség összegyűjtötte az én megbízásom szerint. 1989 dec. 15-én adtam át  a fóti raktárbázison.

Ennek méltatlan körülményei több fejezetet megérdemelnének.

 

Október végéig megkaptuk a novemberi, decemberi fizetésünket. Engem megbízásos munkaviszonyban napi 4-órában gondnoki feladatokkal bíztak meg.

Munkaadóm a  Zárolt Vagyonokat kezelő Intézet (ZÁVKI) volt."

 

 

(Páncer István visszaemlékezését lejegyezte: Juhász Norbert)

 

 

 

Csikós Sándor, társadalmi állományú kétszeres kiváló munkásőr, a Hagyományőrző Munkásőr Társaság alapító tagja:

 

 

„Mert mi van, ha elmegyünk, és a saját szakállunkra elmegyünk lövöldözni. Mindenféle terv, előkészítés nélkül. Csak vért ontunk, és még jobban meggyűlölnek minket. (No, ebben tévedtem: annyira meggyűlöltek, és gyűlölnek ma is, hogy ezzel az erővel elkezdhettünk volna egy spontán akciót. Mint négy évvel később, a moszkvai Fehér Házban.

Nem, nem féltem! Ha úgy döntünk, hogy megindulunk, e vélemények birtokában is, fegyvert ragadtam volna. Az 1989. október 21-ről 22-re virradó éjszakán adtam az utolsó munkásőri szolgálatot, a II. kerületi pártbizottságon, parancsnokságunkon. Ez volt a Munkásőrség fennállásának utolsó előtti éjszakája - és az utolsó, amikor még fegyveres szolgálatot adtunk. A szokásos 3 helyett 5 tárat kaptunk. A szokásos két fő helyett öten voltunk - hozzánk csaptak még két, egészen fiatalka rendőrt is. Mai napig sem értem, miért küldték őket hozzánk: segítségül-e, vagy hogy a "körmünkre nézzenek". Az utóbbi feladathoz nagyon kevesen voltak: mi öten könnyen elbánhattunk volna velük. Rettenetesen meg voltak tehát ijedve - mostanáig sem értem, tőlünk féltek-e annyira, vagy hogy fegyveres támadás ér minket (és így őket is).

Mai napig sajnálom, hogy akkor, éjjel, nem támadtak meg minket. (De hát bolondok lettek volna! A hatalom már a kezükben volt.) Jobb lett volna elesni az egyenlőtlen harcban, állítottak volna inkább az udvaron a falhoz, vagy vonszoltak volna ki a Bem tér fái alá... Még mindig jobb lett volna, mint átélni ezt a gyalázatot. Ezt a rettenetes csalódást - főleg saját népünkben. Amelyet, úgy tűnik, teljesen félreismertem addig.

Egy szó mint száz: NEM VOLT EGY KÁDÁR JÁNOSUNK! NEM VOLT EGY BELEVALÓ VEZETŐNK! AKI AZT MONDTA VOLNA: FIÚK, FEGYVERBE, VÉDJÜK MEG A NÉPHATALMAT (és szervezetté, irányítottá tette volna a harcot)! Első szavára a tűzbe mentem volna a néphatalomért! Akkor lett volna értelme - még ha el is bukjuk.

Így pedig... Mázsás kősziklával a szívemben, lehajtott fejjel bandukoltam el reggel, amikor a szolgálat letelt. (Útközben még magamhoz vettem néhány Lenin-képet, amelyet az "előrelátóbb" fajtája már kitett az utcára.) Vártam, hogy mikor rúgnak ki, mikor jönnek letartóztatni, hány év börtönt kapok majd. Azt, mondjuk, éreztem, hogy a fehérterror ezúttal elmarad. A Nyugat nyilván feltétel nélkül támogatta őket. Egy kikötésük azért lehetett: nem kezdődhet leszámolás, megtorlás, terror. Mivel hogy: 1. 1956-ban, látva a Köztársaság téri borzalmakat, sokan visszahőköltek. 2. A RENDSZERVÁLTÁS AMA JELSZÓVAL MENT VÉGBE, HOGY A DEMOKRÁCIA GYŐZEDELMESKEDETT A TOTALITÁRIUS DIKTATÚRÁK FÖLÖTT (ebbe pedig nem fért volna bele a fákon lógó, vérbe borult emberek látványa - jelzem, Ukrajnában, már távolról sem voltak ennyire finnyásak). Aztán, hogy igazolják tételüket, ők is föláldoztak néhány, nem a demokráciájukról híres, ám Amerika érdekeit addig maradéktalanul kiszolgáló rezsimet (a dél-afrikai apartheid rendszer, vagy Pinochet).

A vén fasisztákat még ma is elönti az epe attól, hogy elmaradtak az akasztások. Magam Antallnak legalább három olyan megnyilatkozására emlékszem, amikor párttársait csitítgatta: de hát, értsék meg, uraim, nem lehet... Mit nem lehet? Nyilván azt, amit 1919 nyárutóján és őszén, vagy 1956 október végén-november elején. Hasonló a véleményem az un. "ügynök-listákról is". Még akkor is,ha nyilván jó néhány épületes dossziéval találnánk szembe magunkat, és magam is kárörvendve cuppognék rajtuk. Én azonban tudom: ez a leszámolás hivatkozási alapja lenne. Egyébként is eltelt már 28 év. Ennek a rezsimnek máris több idő adatott meg, mint a Horthy-korszaknak. (Igaz, annak is csak a háború, az abban elszenvedett vereség, az állami apparátus és erőszak szervezetek teljes összeomlása vetett véget.)

Formailag közel 13 évig voltam munkásőr. Mivel közben két tartós külszolgálatom volt, ezért gyakorlatilag csak öt évet szolgáltam. Roppantul kétbalkezes, gyámoltalan, afféle szobatudós típus (a "tudós" nem a tudásomra, hanem a habitusomra értendő: ügyefogyott, setesuta. Tökéletes antikatona. Kétbalkezességemnek csodájára jártak - igaz, annak is, amikor, hogyan, hogy nem, még a táv fele előtt leszedtem a mozgó célalakokat. No, akkor mindenki összeszaladt, csodát látni: a Sanyika aznap a legkiválóbbat lőtte.Gyermekként babusgattak: igaz, a magam akkori 27-35 évével, sajnos, az adott egység legfiatalabb munkásőre voltam. Én is imádtam ott lenni: amikor hazatértem szabadságra, mindig bekönyörögtem magam éjszakai szolgálatra, vagy gyakorlatra (ha akkor éppen volt). Szívesen vették jelentkezésemet, mert azért - mi tagadás - mindig hiányzott a harcosok egy része. Az 5 öves szolgálati emlékjelvényt megkaptam. A januári ünnepélyes zászlóalj gyűlésen kellett volna (utólag) megkapnom a 10 éves, két év múlva pedig már a 15 évest. Csakhogy az már 1990 januárjában lett volna. A Munkásőrség feloszlatásakor rohamtempóban kellett fölszámolni mindent - tán egy hónapot ha adtak erre. (Én meg röstelltem ezzel háborgatni az ezer gonddal küzdő parancsnokokat.) 

Kiváló Munkásőr jelvényt kétszer is kaptam: az egyiknek nem örültem. Borbély Sándor országos parancsnok osztogatta, mint valami szuvenírt, amikor mongóliai üdülésre hívták meg.. Nekem is. (Én szerveztem neki egy interjút a vezető mongol pártlapban: "Unen" - oroszul: "Pravda"). A második Kiváló Munkásőr jelvényt viszont saját jogon kaptam: annak nagyon örültem. 1987-ben - a 30. évforduló alkalmából - cikket írtam az akkor még szovjet-ukrán sajtónak. Az egyik rendőrújság vette át. (Munkásőrség a Szovjetunióban nem volt: rajtunk kívül csak Csehszlovákiában, az NDK-ban és Kubában volt.)

1984-ben Pesten járt a kubai munkásőrség országos parancsnoka. Két heti, gyakorlatilag bentlakással, ketten adtunk őrséget-ügyeletet a Népköztársaság (ma újra: Andrássy) út 114 alatti párt vendégházban. Néha elszabadultam. Kimenő egyenruhámban közlekedtem, figyeltem az emberek reakcióit. Volt, akinek ellenségesen villant a szeme látásomra - de olyan is volt (fiatal nő) aki rám mosolygott. Akkor 34 éves voltam, még tűrhető külsővel (egy kicsit ugyan már megereszkedve, de éppen a fogyás útján jártam). Egységünk két szovjet alakulattal is barátságot tartott. Az egyik ott volt, ahol a Külső Bécsi útnál véget ér a város. A másik: Esztergom-Kertvárosban (az ő helyükön most a Suzuki gyára van). Ez alkalmakkor tolmácskodásra vettek igénybe. 

1987-88-ban megfordultam a Donbasszban. Borzasztó röstellem, de szinte semmi nem maradt meg róla az emlékezetemben: állandóan hivatalos programokkal volt tele a nap. Csak a luganszki pályaudvarra emlékszem, homályosan (akkor nemrég elkészülhetett létesítmény lehetett). Luganszkot akkor Vorosilovgrádnak hívták. Kétszer voltam Szeverodonyeckben: mindkétszer valami iparvállalatnál volt a baráti társaság beszámolója. Fáj a szívem, hogy a város 2014 nyarán ukrán kézre került: ma a junta Luganszk megyei közigazgatásának a székvárosa (mely közigazgatás a volt Luganszk megye ukrán kézen maradt, illetve a junta 2014 nyári offenzívája során újra ukrán kézre került részeire terjed ki). Sok ukrán hadifogságba került luganszki népi milicista számol be arról: pokoljárásuk az ukrán gestapó városi-megyei kirendeltsége épületének pincéiben kezdődik, ahol rettenetesen megkínozzák őket.

Ez a videó messze nem a legszörnyűbb arról, amit az ukrán fasizmus tobzódásáról láttam. Naponta látom házak ágyúzását (közöttük több olyan 120 mm-es aknával is, amelyekből ha egyet is, a háború idejéből, nálunk megtalálnak, a nagy határ térséget kiürítik. Rengeteg videót láttam a foglyokkal való bánásmódjukról, egy, a nép oldalára átállt rendőrtiszt torkának elvágásáról, két embernek is a felakasztásáról (az egyiket minden napra várandós feleségével együtt akasztották fel). Láttam egy szó szerint agyonvert fiatal orosz segélymunkás életének utolsó tíz percét. És a legszörnyűbbet: egy hadifogoly keresztre feszítését és elevenen történt megégetését egy hajnali mezőn."

 

 

(Csepelényi Tamás gyűjtéséből)

 

 

 

Mayer Péter, a Munkásőrség Országos Parancsnokságán működő MSZMP pártbizottság titkára:

 

 

„Szerencsére nem alakult ki egy a Jugoszláv vérengzéshez, népirtáshoz, és ország feldaraboláshoz vezető helyzet. Én még nehezebben éltem meg a felszámolásunk parlamenti bejelentését, mert ott ültem előző nap Borbély Sándor országos parancsnokkal  szemben, amikor a "K" vonalon a Németh Miklós felhívta és azt mondta: "Sanyi nézzétek holnap a TV-t, a parlamentben holnap fogunk megerősíteni titeket".

 

Gondolhatod, hogy másnap mit éreztem a TV közvetítés közben.Egyébként a rendőrök azért lettek odavezényelve, mert a parlamenti bejelentés másnapján megjelent a törvény a Magyar Közlönyben (érdekes, máskor sose voltak ilyen fürgék!) így nem volt jogalapja, hogy mi fegyverrel, vagy akár anélkül őrizzük a saját objektumainkat.

 

A kapkodást és felkészületlenséget az is jól jellemzi, hogy majd minden objektumunkhoz mi vezettük oda a minket felszámoló katonákat, pár napig mi gondoskodtunk a váltásukról, többször az étkezésüket, pihentetésüket is mi biztosítottuk. Persze ma már ezekről nem beszélnek!"

 

 

(Csepelényi Tamás gyűjtéséből.)

 

 

 

 












Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!