A MUNKÁSŐRSÉG TÖRTÉNELMI ELŐZMÉNYEI, ÉS LÉTREJÖTTE

 

 

A Marxizmus-Leninizmus régi, de hovatovább feledésbe merülő tétele az állandó hadsereg megszüntetése és a dolgozó nép felfegyverzése. Pedig a reguláris erők munkásmilíciával történő helyettesítésének gondolata egyidős a munkásosztály forradalmi elméletének megjelenésével.

 

Karl Marx a Párizsi kommün tapasztalatainak általánosításából arra a következtetésre jutott, hogy a burzsoázia hadseregét a proletárdiktatúra után zömében munkásokból álló nemzetőrséggel kell felváltani.

 

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelméig maga Lenin is hasonló álláspontot képviselt. Több munkájában arról írt, hogy az állandó hadseregeket a felfegyverzett néppel kell helyettesíteni.

 

A szovjethatalom első éveiben nem állítottak fel reguláris hadsereget, az állam külső és belső védelmére munkásmilíciákat szerveztek. A nemzetközi imperializmus összehangolt fegyveres intervenciója és a nyomában kirobbant ellenforradalmi lázadás, az évekig elhúzódó, óriási veszteséggel járó polgárháború a bolsevik pártot korábbi álláspontjának felülvizsgálatára kényszerítette.

 

A Párt VIII. és X. Kongresszusán Lenin és közvetlen munkatársai határozottan felvetették az állandó hadsereg megteremtésének szükségességét.

 

A történelmi tapasztalatok pedig jól mutatják számunkra, hogy a külső fenyegetettség miatt a szocialista társadalmak a továbbiakban eltelt évtizedekben sem nélkülözhették az állandó hadsereget. De a magyar és nemzetközi munkásmozgalom története azt is messzemenően példázza, hogy a reguláris erőket hatékonyan egészítik ki a partizánosztagok, munkásmilíciák. A Szovjetunióban a polgárháború alatt, majd néhány évtizeddel később a Nagy Honvédő Háború idején hatalmas méretű partizánháború bontakozott ki az ellenség hátországában, egy percig sem hagyva nyugtot a fasiszta agresszoroknak.

 

A Magyarországi Tanácsköztársaság kikiáltása után a Forradalmi Kormányzótanács egyik rendelete kimondta, hogy a Vörös Hadsereg tartalékaként a reguláris csapattestek, és az új, egységes rendvédelmi és karhatalmi szervezet a Vörös Őrség mellett, munkás tartalék zászlóaljakat kell felállítani.

 

Kiképzésük munkaidőn kívül folyt, fegyvereiket a gyári munkástanács őriztette.

 

 

Fontos itt megjegyezni, hogy a forradalom belső rendjének, és a közbiztonság megszilárdításának  biztosítására létrejött Vörös Őrség, és a Belügyi Népbiztosság keretein belül megszervezett nyomozótestület soraiban, az ún. vörös nyomozók között is nagy számban találunk olyan elvtársakat akik az önkéntes munkás tartalék zászlóaljak tagjai.

 

A román intervenciós csapatok támadása miatt 1919 májusának első napjaiban végveszélybe került a fiatal magyar proletárdiktatúra.

 

A Forradalmi Kormányzótanács -leszerelve a kishitűek, elsősorban a szociáldemokraták és egyéb ingadozók magatartását-közvetlenül az agrár és az ipari munkássághoz fordult,és elrendelte a proletariátus azonnali mozgósítását.

 

A gyári ezredekbe alig 48 óra alatt több mint 44 ezer ember lépett be, hogy szembeszálljon az intervenciós erőkkel.

 

Később a 30-as évek második felében a világ számos országából munkások ezrei siettek a Spanyol Köztársaság védelmére. A Nemzetközi Brigád keretében magyar zászlóalj is alakult, s harcosai közül több százan életüket adták a spanyol nép szabadságáért, melyre a fasizmus fenyegetésének árnyéka vetült.

 

Majd a II. világháború idején hazánkban és számos európai országban több ezer magyar antifasiszta ragadott fegyvert és harcolt a fasizmus megsemmisítéséért.

 

A fönti vázlatos történelmi áttekintés is azt bizonyítja, hogy nem volt teljesen előzmény nélküli a munkásság közvetlen felfegyverzésének gyakorlata akkor, amikor az 1956-os ellenforradalom leverése után az MSZMP vezetése úgy döntött, hogy a néphatalom védelmére létrehozza a Munkásőrséget.

 

Hazánkban, az 1950-es években társadalmi feszültségek és politikai ellentmondások hosszú sora halmozódott fel. A Rákosi Mátyás személye körül kialakult kultusz, a szektás és dogmatikus vezetés voluntarista, a hazai adottságokat figyelmen kívül hagyó gazdaságpolitikája, a szocialista törvényesség durva és sorozatos megsértése, az alapvetően hibás koncepcióval erőltetett TSZ szervezés és az életszínvonal drasztikus visszaesése következtében a párt elszakadt a tömegektől.

 

Az elkövetett gazdasági és politikai hibákat pedig csak tovább tetézte a revizionista erők támadása.

 

A válságos helyzetet a külső és belső ellenforradalmi erők a szocializmus összes addigi vívmányainak felszámolására akarták kihasználni. 1956. október 23.-án ennek eredményeként Magyarországon ellenforradalom robbant ki és a régi rend hívei, valamint a börtönökből kiszabadított köztörvényes bűnözők ártatlan embereket, zömében kommunistákat lincseltek meg a nyílt utcákon, gyilkolták őket válogatás nélkül otthonaikban gazdasági haszonszerzés és/vagy politikai ambíciók által vezérelve.

 

A budapesti ellenforradalmi események hatására számos megyében ellenforradalmi garázda csoportosulásokra került sor, az üzemekben is leállt a termelőmunka, a közbiztonság lényegében megszűnt, a teljes káosz állapotába süllyedt az ország.

 

Álljon most itt történelmi tanúságtételként néhány szemtanú visszaemlékezése, ellenforradalmi eseményekről, és a későbbi konszolidációs folyamatokról.

 

Davidovics Lajos elvtárs, a Munkás-Paraszt Hatalomért Érdemérem birtokosa, nyugállományú BM. ezredes, az egykori Munkásőrség, és a Hagyományőrző Munkásőr Társaság alapító tagja:

„A Köztársaság Téri események, és a Rádiónál történtek után, ami az utcákon zajlott világosan megmutatta számunkra, hogy célirányosan és jól felkészülten tevékenykednek ezek a csoportok. Minden erőnkkel azon dolgoztunk és bizony saját életünk minden percben való kockáztatásával, hogy fellépjünk a folyamatok ellen, ahol tudjuk, akadályozzuk a további vérontást.

 

 

Néhány elvtársammal együtt sikerült MÁV egyenruhákba átöltöznünk, így szabadon mozoghattunk a telefonvonalak környékén, magunkat karbantartóknak álcázva. Tevékenységünk amit fedésben folytattunk, nem más volt  mint a számunkra életbe vágóan fontos  telefonvonalak lehallgatása.

 

Azokban a hetekben az ellenforradalmi banditák csoportjai már nyíltan terrorizálták és gyilkolták a lakosságot Budapesten és vidéken egyaránt. Elsősorban a Magyar Dolgozók pártja, valamint az ÁVH tagjait és állami hivatalnokokat öldöstek halomra, de sokszor politikai indíttatás nélkül pusztán egyéni sérelmek alapján is történtek leszámolások, vagy épp antiszemita indítékkal.

 

A vonalak lehallgatásával nyert információknak köszönhetően olyan előnyhöz jutottunk, amivel rengeteg elvtársunk életét tudtunk megmenteni a manapság „dicső forradalmárokként" aposztrofált főleg köztörvényes bűnözőkből verbuvált fehérterrorista különítményektől.

 

Nem ildomos, illetőleg a regnáló hatalom számára több mint kellemetlen mostanság hangoztatni az igazságot, hogy a "forradalmárok" között nagy arányban voltak azok, akik hűen szolgálták Horthy és Szálasi rémuralmát és fasiszta mivoltukat nem megtagadva járták Budapest és a vidéki városok, falvak lakásait és házait, zsidókat és kommunistákat keresve. Mindezt a "forradalom" nevében.

 

 

Ezek a gátlástalan bűnözők azonban nem csak kerestek, kutattak, hanem öltek is. Nem csak szovjet katonákat, hanem ártatlan magyar embereket is!"

 

 

Lackóné Hóvári Mária elvtársnő, egykori salgótarjáni munkásőr, általános iskolai tanár:

 

 

 

Sokszor elgondolkodom munkásőr múltam tapasztalatain, és azon miért is csatlakoztam annak idején a testülethez.

 

Amikor 1954-ben egy Salgótarján környéki kis faluba kerültem - akkor még Mocsárlapujtő  volt- Karancslapujtőre, kezdettől fogva az ifjúsági szervezetben is kivettem a részem a munkából.

 

A tragikus ellenforradalmi események idején úgy hozta a sors, hogy Mocsárlapujtő nevezetes hellyé vált.

 

Mégpedig arról hogy tulajdonképpen csírájában, öntevékeny jelleggel már megjelent az amit ma Munkásőrségként ismerünk. A párttagok egymást váltva, állandó fegyveres szolgálatot teljesítettek,  és a pártbizottság homlokzatán ott lobogott a vörös zászló.

 

Egyik délután a szülők kétségbeesve jöttek az iskolába azzal a hírrel, hogy a salgótarjáni acélgyár ellenforradalmi erői fegyverekhez jutottak, és kivonultak egyesével „megtisztítani a tarján környéki településeket. Kérték hogy engedjük haza a gyerekeket mert mielőbb biztonságba kell őket helyezni.

 

Azon a napon hamarabb befejeztük a tanítást. A mocsári Papszász kerten keresztül igyekeztem hazafelé. Egy nagyon kedves bányász családnál laktam Lantos Sándoréknál. Mancika a házinéni számomra mindig is a kommunista embereszmény megtestesítője volt. Nagyon szerettem őket.

 

Amikor a pártházhoz értem, láttam, hogy az ellenforradalmárok fegyverrel állnak az épület előtt, míg a mieink egy kisebb küldöttsége fegyvertelenül fogadja őket, tárgyalásra készen. Odaálltam a mieink közé. Nagyon rosszul esett hogy kislánynak néztek, elküldtek. „Menj haza gyorsan, mert lehet itt lövöldözés lesz!"

 

Ekkor határoztam el magamban, hogy márpedig ha kell, fegyvert is fogok azok ellen, akik gyermekeink életére, az ő jövőjükre törnek, és amint erre lehetőségem volt habozás nélkül meg is tettem.

 

Sok-sok évig a Salgótarjáni pedagógusok között egyedül voltam munkásőr. Ez bár kissé elszomorított, de nem békéltem meg a helyzettel, később ezen sikerült javítani, jó példával igyekeztem elől járni a kollégák előtt, s meg is lett az eredménye.

 

Sokat segített ebben később az úttörő gárda munkásőr szakalegység melyet közreműködésemmel sikerült létrehozni az iskolánkban, és a kollégák bevonásával eredményesen is működtetni.  Ezeknek a fiataloknak főként a lányoknak már nem kellett megküzdeni azokkal a régi, polgári világból itt maradt árnyakkal, beidegződésekkel a tömegek fejében, melyekkel az én generációmnak még  igen.

 

Mert sajnos elég hosszú idő volt mire a társadalom el tudott jutni arra a szintre hogy tisztába jöjjön vele (főleg vidéken) hogy a nők kezében ugyanúgy és egyaránt szükségképpen szolgálja a hazát, a szocializmus vívmányainak védelmét a fegyver, akárcsak a férfiakéban „

 

 

Hangonyi László elvtárs, kétszeres kiváló munkásőr, a Munkás-Paraszt Hatalomért Érdemérem birtokosa, az egykori Munkásőrség és a Hagyományőrző Munkásőr Társaság alapító tagja:

 

 

 

"A lakosság zöme akkoriban mikor felszereltek az első egységek és felvonultunk Eger főbb utcáin, és teherautókon végig jártuk a falvakat szinte hinni sem akart a szemének. Odajöttek megszólítottak minket, kérdezgettek.....

 

Azt gondolták sokan, biztos orosz katonák lehetünk, csakis oroszok lehetnek beöltözve. Még a rendszerváltozás után is sokszor keringtek mendemondák hogy valójában a fegyvereink tárjai üresek voltak és még ehhez hasonló marhaságok.

 

Egy ilyen emlékezetes esemény volt nekem, ma is ugyanúgy jókat nevetek rajta, mikor Abasáron vonultunk végig lassan a település fő útvonalán ötvenhét tavaszán és néhány idős asszony a templomból kijövet kezdett el ujjongva kiáltozni. Némelyikük térdre borult és összekulcsolt kézzel meredt az ég felé ájtatos tekintettel és úgy kurjongatott :  „Édes istenem, hát csakugyan igaz!  „Itt vannak az angolok!"         „Hát eljöttek!"

 

 

Ekkor odaszóltam a gépkocsi vezetőnek a fülkébe, hogy álljon félre tüstént... Leugrottam a Csepel  platójáról, odamentem és megsimogattam az egyikük arcát aki a földön térdelt, majd szelíd mosollyal közöltem vele, „Nem angolok vagyunk mama, pusztán magyar kommunisták!"

 

 

Az öltözékünk, a szerelő zubbonyok, a karszalagok, az addig sehol nem látott sapkaviseletünk számukra bizony elsőre megtévesztésre adott okot, aztán gyorsan megismertek minket országszerte egyaránt a városokban és vidéken is"

 

 

Annak aki ma a fiatalabb és  a legfiatalabb generációkhoz tartozik  az 1956-os ősz és az 1957-es dicsőséges, a gyalázatot elsöprő tavasz történelem.

Történelem, mely sajnos napjainkra többségében csak torz, hamis képben mutatkozik előtte, köszönhetően az elmúlt 30 esztendő módszeres, felülről vezérelt történelemhamisító gépezetének.

 

E gépezet propagandája az utóbbi évtizedben gyorsított ütemben látszik kifejteni káros hatását a legifjabbak elméjében a média, és a közoktatás eszközeinek felhasználásával.

 

Napjainkban egyre kevesebben vannak közöttünk akik megélték 1956-ban a zűrzavar bénító és félelem teljes óráit. Ők azok, akik testközelből megtapasztalták saját életük kockáztatásával hogy mit jelentett fegyverrel és sok esetben anélkül szembeszállni a csőcselék áradatával, tanúja lenni a legjobb elvtársak hősi halálának.

 

1957 tavaszán a forradalmi erők tömörülése, és újraszerveződése után, sokan sok helyről jöttek.

 

Az egyik első eskütétel 1957 elején

 

 

„Ősz hajú tizenkilencesek" azaz a Tanácsköztársaság veteránjai, a spanyol frontokat megjárt internacionalisták, a fasizmus ellen egykor fegyverrel harcoló partizánok.

 

Jöttek az újonnan született erő soraiba nagypapák, ifjú családanyák, munkások, és az értelmiség legjobbjai. Jöttek, jelentkeztek, fegyvert kértek, hogy védjék a néphatalmat, a gyárat, a földet, a forintban ki nem fejezhető értékeket.

 

Sokszor fáradtan, kialvatlanul, napi nyolc óra munka után vállalták a nehéz szolgálatot, a kiképzést.

 

 

Egyenruhák és fegyverek átvétele

 

 

Ma már nem tudjuk egészen pontosan, hogy kik és hányan voltak, akik 1957 elején vörös karszalaggal, fegyverrel a vállukon vigyázták a nehezen megszerzett nyugalmat, súlyos áldozatok árán helyre állított közbiztonságot.

 

De emlékszünk az első egységek megalakulásának felemelő és felejthetetlen perceire, a munkásőr egységek első demonstrációira.

 

Hogyan is felejthetnénk!

 

Hiszen a szürke pufajkás, Lenin sapkás vörös csillagos férfiak, lányok és asszonyok a mi elvtársaink, és oly sok esetben szüleink, nagyszüleink, és más hozzátartozóink is egyben.

 

Rajparancsnokok összevonása a kispesti úttörő táborban

 

Ők 1956 igazi hősei, akik véget vetettek a fasiszta-reakciós terrornak, a vérontásnak!

 

Akkor ötvenhat tele végén az ellenforradalmár fegyveres csoportok még elkeseredett utóvéd harcot folytattak, és előfordult ,hogy a mi erőinknek fegyvereiket is használniuk kellett.

 

De Jött az acélszürke egyenruhás sereg. A gyárakból, a termelőszövetkezetekből, megmutatva a reguláris fegyveres erők és testületek oldalán a fölfegyverzett munkásság jelentőségét és gigászi erejét. Barátnak és ellenségnek egyaránt.

 

Az 1957. évi márciusi általános demonstráció idején már rendezett sorokban vonultak a kibontott vörös zászlók alatt a főváros és a vidéki városok főútvonalain.

A magyar és a nemzetközi forradalmi munkásmozgalom dalait énekelték. Fegyelmezettek és elszántak voltak. Keményen fogták a fegyvert.

 

A kőbányai egység szemléje

 

 

A tragikus hónapok az ellenforradalom idején nem csak edzettek, de tanítottak is. Összekovácsolták a szocializmus híveit.

 

A Munkásőrség megalakulása idején a munkások, parasztok, értelmiségiek, gyorsított ütemű kiképzésen készültek feladataik ellátására.

 

Ma már nehezen képzelhető el egy fegyveres testületet illetően hogy napok, nem egyszer órák alatt kellett megismerkedniük a fegyverekkel, az alapvető tudnivalókkal olyanoknak is, akik korábban még közelről sem láttak géppuskát, vagy pisztolyt, nem hogy egyáltalán azt kézbe vették vagy használták volna.

 

 

Eredmények kiértékelése éleslövészeten

 

A nehézségeket viszont sikerrel győzték le a forradalmi erők, dicső alapító elődjeink, melyben nagy segítségükre volt a kezdet kezdetén a Néphadsereg és a Belügyminisztérium hivatásos állománya, és a forradalmi karhatalom tagjai.

 

Ők voltak azok akik a hivatásos és társadalmi parancsnoki állománnyal együtt hosszú hónapokon keresztül munkálkodtak azon, hogy a megfelelő kezekbe került fegyverek mellé szakértelem is párosuljon, hogy a lelkesedés begyakoroltsággal társuljon.

 

 

Halas Lajos elvtárs, a Munkásőrség alapító országos parancsnoka így emlékezett a kezdetekre 1982-ben:

 

 

 

„A gyárakban ötvenhat őszén, öntevékenyen szerveződtek védelmi csoportok.

 

A munkások legjobbjai, párttagok és pártonkívüliek, a konszolidáció megkezdésének első napjától kezdve azon fáradoztak, hogy gyorsítsák a nyugalom helyreállítását, felléptek a kártevők, az erőszakoskodók, a termelés akadályozói ellen.

 

Jómagam évekkel korábban a párt Rendező Gárdájának az R Gárdának országos parancsnoka voltam, s már az októbert megelőző nyugtalan hetekben elmentem több megyei és kerületi pártbizottsághoz hogy szóba hozzam, fel kellene készülni a hagyományos fegyveres erőkön kívül valami olyan önvédelmi erő létrehozására, amely helyileg védeni tudná a szocialista gazdaságot, a felszerelést, az emberek biztonságát.  Mező Imrével a budapesti pártbizottság akkori titkárával is beszéltem erről. ő egyetértett velem, de mire a terv előbbre jutott volna már kifutottunk az időből.

 

Mégis, a veszély óráiban, öntevékenyen szerveződtek védelmi csoportok a Hajó- és Darugyárban, a Csepeli Csőgyárban, az Egyesült Izzóban, Dorogon, Sárisápon és sok másutt vidéken.

 

A munkások szereztek néhány fegyvert, hogy védjék a gyári felszerelést, a termelő szövetkezeti vagyont, a raktárakat.

 

Mindenekelőtt az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága és a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány vezetői karolták föl kezdeményezéseinket. Kádár János, Münnich Ferenc, Biszku Béla elvtársak és mások.

 

Kádár elvtársnak kezdettől az volt a véleménye hogy fegyvert kell adni a munkások kezébe. Münnich elvtárs a saját internacionalista harcos tapasztalataiból, Biszku elvtárs pedig a háború alatti fegyveres ellenállásban való részvételének tapasztalataiból tudta milyen fontos hogy a munkásoknak legyen saját karhatalmi erejük.

 

Kádár János és Halas Lajos elvtársak egyeztetnek

 

 

A közvetlen szervezői munka résztvevői közül a többi között Frey Andort, Hegyi Jánost, Ármán Aurélt, Sipos Sándornét, Angel Jánost, Káldor Gyulát, Rékai Miklóst, Ballai Istvánt, Fekete Jánost, Jakus Vendelt, Rajnai Józsefet, Virág Edét, Osvát Klárát, Halanda Istvánt említhetem.

 

Ám a sort még sok más pártmunkással tudnám folytatni, akikkel együtt tettük meg az első lépéseket az új fegyveres erő létrehozására.

 

A ceglédi tüzérhadosztály tisztjei hozták fel teherautókon Budapestre és vitték el vidékre a megyei székhelyekre a fegyvereket. Az első felszereléshez tartoztak a harckocsizók szerelő öltözékei, amelyek legjobban hasonlítottak a munkás zubbonyokhoz. Ezekhez készítettünk később vörös karszalagot.

Munkásőregység díszsorfala a csapatzászló előtt a parlamentben. (Középen Biszku Béla elvtárs)

 

A szervezés korábbi munkahelyemen a budapesti tanácsházán kezdődött, mert a főváros hadkiegészítő parancsnoka voltam. Később a Kohó- és Gépipari Minisztérium Arany János utcai épületét kaptuk meg.

 

 

A pártvezetés határozatot hozott, hogy minden megyeszékhelyen és járásban,Budapesten pedig kerületenként hozzunk létre egy-egy egységet. Az üzemek zászlót ajándékoztak a munkásőregységeknek, s azok ezzel egyidejűleg történelmünk nagyjainak: Rákóczinak, Kossuthnak, Petőfinek, azután a Tanácsköztársaság kiemelkedő vezetőinek, vagy a munkáshatalom megvédéséért vívott harcok mártírjainak nevét vették fel.

Az első névadók között volt a hősi halált halt Mező Imre is.

 

A Tanácsok Közlönye 1957 február 20.-án megjelent száma a munkásőrség létrehozásáról szóló törvényerejű rendelet szövegével.

 

 

Az építők zászlóalja Bokányi Dezső nevét vette fel. Ezt követően alakult a vasmunkások Asztalos János zászlóalja. Több egy szakmát képviselő egység megalakult. Később ezek is beolvadtak a kerületi egységekbe. A vasasoknál páncéltörő egység szerveződött, ennek Bondi Miksa alezredes,  korábbi ökölvívó Európa-bajnok lett a parancsnoka.

 

 

Lantos Dezső munkásőr, külkereskedelmi minisztériumi főosztályvezető segített beszerezni háromszáz oldalkocsis motorkerékpárt. Ezek a kezdeti években hatalmas szolgálatot tettek a testületnek.

 

 

1957. februárjában Dr. Huszár István kommunista jogász készítette el a végleges működési szabályzatot, és az eredeti eskü szövegét, melyeket állami jóváhagyás után azonnali hatállyal elkezdtük egységesen alkalmazni.

 

Az eskü eredeti szövege 1957-ből. A kép érdekessége hogy az eskü szövegét megfogalmazó jogász saját példányát láthatjuk, aki szintén a testület tagjává vált.

 

Mi még a kezdet kezdetén arra gondoltunk, hogy a Rendező Gárdához hasonló lesz a Munkásőrség. De ez nem fejezte ki az igazi célját.

 

A régi nagybirtokok helyén, ahol súlyos megpróbáltatásokon mentek át az emberek, az állami gazdaságokban, az együtt maradt TSZ-tagság soraiban örömmel fogadták a testület létrejöttét. Jelentkeztek, hogy fegyverrel a kézben védhessék a közös vagyont. Mezőtúron Hódos Gábor, a Tanácsköztársaság veterán harcosa az országban is egyedülálló lovas alegységet szervezett.

 

Sok neves értelmiségi, Trencsényi Waldapfel Imre egyetemi tanár, Szokodi Dimitrov Dániel sebész főorvos, a Vas utcai kórház későbbi igazgatója, Vadász Gyula főorvos és sok más magasan képzett értelmiségiek, közgazdászok, mérnökök, állami és politikai tisztségviselők lettek tagjai az alakuló munkásőrségnek.

 

A testület népszerűsége pedig csak nőtt a későbbi évek folyamán nem beszélve az évtizedekről.

 

Árvizek, tüzek, erdők és lakóházak, lakossági javak, és emberéletek mentői, köztörvényes bűncselekmények felszámolói voltak és lesznek a munkásőrök. Tíz, majd százezrek és milliók győződtek meg arról, hogy ezek a fegyveres emberek a dolgozó nép soraiból valók, semmiben sem különböznek tőlük. Jóban-rosszban ott állnak mellettük.

 

Így válhatott a testület fennállása során munkásosztály öntudatosságának kohójává.

 

Számomra nagy öröm és elégtétel hogy szerény lehetőségeim szerint hozzájárulhattam a szocialista demokrácia, a munkáshatalom egyik öntevékeny szervezetének megteremtéséhez"

 

 

Éleslövészet az érdi lőtéren

 

 

A testület megalakításakor elsősorban az ellenforradalmi kísérletek elfojtására, szabotázs, és gerilla akciók ellen, tehát az ellenforradalom maradványainak felszámolására készült. Hazánk belpolitikai és gazdasági helyzetének konszolidálódása után megváltozott a kiképzés tartalma, fejlődtek, korszerűsödtek a módszerek.

 

Kezdetben olyan feladatkör és technika is megjelent a testületben mely később az állomány alapvető feladatkörének változásával-bővülésével okafogyottá vált, s ennek eredményeként eltűnt.

 

Ilyen volt többek között a Munkásőrség páncéltörő egységeinek működése melyeknél 48 mm-es vontatott lövegek kerültek rendszeresítésre.

 

 

Páncéltörő egység kiképzése

 

A második világháborút végigharcoló fegyvereket a megalakulást követő új évtizedben az akkori legkorszerűbb,  új fegyverzet, a feladatokhoz nélkülözhetetlen fejlett technika váltotta.

Fennállásának több mint három évtizede alatt létrejöttek a testület belső kiképzési, ellátási szociális támogató, ifjúságvédelmi, és társadalmi kapcsolatokért felelős intézményei.

Petőfi szobor ünnepélyes avatása a 80-as években, melyen a Munkásőrség tagjai adnak díszőrséget, s működnek közre a koszorúk elhelyezésében.

 

A dolgozó nép áldozatkészsége és az egykori MSZMP gondoskodása fokozatosan lehetővé tette hogy a testület egy rendkívül magas színvonalon működő, az egész magyar társadalom saját, önkéntes  félkatonai szervezetévé  válhasson.

 

 

Veterán munkásőr érkezik az úttörőcsapathoz

 

E szervezet egyszerre tölthette be fennállásának több mint három évtizede alatt egy szocialista viszonyok közepette működő „Nemzeti Gárda" szerepét, a társadalmi felelősségvállalás, az ifjúság nevelése és megannyi más humanitárius cselekménye mellett, ám ez már egy másik történet....

 

 

 

Az anyagot szerkesztette és összeállította:

 

 

 

Juhász Norbert

 

Hagyományőrző Munkásőr Társaság

 

országos parancsnok