A HAGYOMÁNYŐRZŐ MUNKÁSŐR TÁRSASÁG ÁLLÁSFOGLALÁSA AZ 1956-OS ESEMÉNYEKRŐL
Társaságunk a tények elemzése, és történelmi tapasztalatai alapján kialakította véleményét s elkészítette ezt a rövid tanulmányt az 1956-os eseményekről.
Az 1956-os események népi elégedetlenségként kezdődtek és a kapitalizmus visszaállítását célzó restaurációs, ellenforradalmi lázadássá váltak. Nemzeti tragédia is volt, amely hosszú időre megosztotta a magyar társadalmat. Ennek elkerülése a jövő alapvető érdeke.
Meggyőződésünk, hogy Magyarországnak nem a múltért kell cselekednie, hanem a jelenért és mindenekelőtt a jövőért.
1956. október 23-án, Magyarországon népi elégedetlenség kezdődött. Az emberek az utcára mentek, hogy elégedetlenségüket fejezzék ki a kormány politikájával szemben. Magyarország akkor nyolc éve haladt egy új társadalom, a szocializmus útján. A második világháború után Magyarországon egy új világot kezdtünk építeni. Ezt senki nem tagadhatja, még ellenfeleink sem. Egy új világot, ahol nincsenek földesurak és tőkések.
Egy új világot, amely a dolgozóknak, a munkásnak adott értelmes, emberi életet. A szocializmusnak nevezett társadalom még új volt a magyarságnak. Új még akkor is, ha a magyar eszme kiválóságai, Petőfi, Táncsics, Ady, József Attila századok óta álmodtak egy igazságos társadalomról. Az új társadalom messze nem volt tökéletes, sok volt benne az idegen, a taszító.
1956 előtt sok mindent sikerült megtenni, sok mindent nem. A költő szavaival élve: adtunk „már ruhát a mezítelennek, több már a szén és az érc". De az is igaz, hogy az ötvenes években „sok volt a szenny és buta beszéd", s a megengedhetőnél jóval több volt a buta tett is.
Az emberek október 23-án szavukat az 50-es években elkövetett hibák, és törvénysértések ellen emelték fel.
A népi elégedetlenség az emberek jogos ellenállása és fellépése volt, célja nem a közösségi társadalom megdöntése, hanem a szocializmus reformja, a közösségi társadalom hibáinak kijavítása volt.
Október végétől azonban fordulat következett be.
A jogosan elégedett emberek helyét átvették azok, akik nem a szocializmus megjavítását, hanem megdöntését, a tőkés rend helyreállítását tűzték ki célul. Az események így a fennálló közösségi társadalom ellen irányultak.
Miért került sor a népi elégedetlenségre, majd az azt következő tragikus eseménysorozatra?
Először is, a hatalmon lévő Magyar Dolgozók Pártja vezetése, élén Rákosi Mátyás főtitkárral súlyos hibákat követett el. Megsértették a szocialista demokráciát, számtalan esetben korlátozták az emberek jogait.
A gazdaságban a lehetséges világháború elleni fellépésre készülve, mesterségesen alacsonyan tartották az életszínvonalat. A magyar szokásoktól idegen módszereket vettek át a Szovjetuniótól, sőt másolták az akkori szovjet gyakorlatot.
Ezek a hibák nem a szocializmus lényegéből fakadtak, hanem az akkori vezetés hibái voltak. Ugyanakkor tény, hogy 1945-1956 között újjáépítették a II. világháborúban lerombolt országot, milliók számára megnyitották a tanulás, a művelődés, az egészségügy, a nyugdíjbiztosítás lehetőségét. Magyarország elindult a felemelkedés útján.
Másodszor, a hatalmat gyakorló párt és kormány vezetésének más tagjai, élén Nagy Imrével miközben a szocializmus reformjáról beszéltek, túllépték a szocializmus kereteit, tevékenységük a szocializmus megdöntését és a tőkés rend helyreállítását szolgálták.
Magyarországon belső reakciós és fasisztoid erők kéz a kézben szervezkedtek az új társadalom megdöntésére.
1945 után hazánkban felszámolták az 1945 előtti Horthy-rendszer állami, politikai intézményeit, az uralkodó osztályok elvesztették vezető szerepüket. Egy részük azonban Magyarországon maradt, és harcot indított a szocializmus ellen. 1956-ban ez a folyamat erősödött fel.
A nyugati tőkés körök feltett szándéka volt a szocialista rendszer megdöntése mind hazánkban mind a többi szocialista országban. 1945-ben, Jaltában a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Nagy Britannia megállapodtak arról, hogy miként fog kinézni Európa és a világ a II. világháború befejezése után. A háború következményeként Magyarország és szomszédjai a Szovjetunió politikai, katonai és gazdasági érdekszférájába kerültek, míg a nyugat-európai országok az USA érdekkörébe.
Az Egyesült Államok 1948-ban elindította az úgy nevezett hidegháborút, amelynek célja az 1945-ben kialakult erőviszonyok megváltoztatása, a Szovjetunió meggyengítése, a szocialista rendszerek megdöntése volt. 1956-ban a nyugati országok - látva a magyarországi társadalmi elégedetlenséget - meglátták a lehetőséget a belső ellenzék aktív támogatásában, politikai, anyagi és minden más támogatást adtak nekik.
Azonban 1956-ban a nyugat nem érte el célját.
A Szovjetunió ekkoriban még igen erős volt, és nem engedte a jaltai megállapodások felülvizsgálatát. Az USA és szövetségesei nem kockáztattak meg egy új világháborút, és nem adtak katonai segítséget a magyarországi ellenforradalmi erőknek.
A „magyar ügy" megsegítése propaganda jelszó maradt, a magyar érdek sem 1956-ban, sem később nem volt fontos az USA-nak és más nyugati hatalmaknak. 1956 nem arra bizonyíték, hogy mire vagyunk képesek külső hatalmak segítségével, hanem arra, hogy hazánk számára csak egyetlen iránytű lehet, a magyar nemzeti érdek, és ebben alapvetően csak magunkra számíthatunk.
1956-1989 között aztán folytatódott a szocializmus építése. Jó volt e a szocializmus, az úgynevezett „Kádár rendszer?" Jó volt! Nem mindenkinek! Nem volt jó az egykori földesuraknak, gyárosoknak, a Horthy-rendszer vezető hivatalnokainak. Nem volt jó az ügyeskedőknek, a munkakerülőknek sem.
De összehasonlíthatatlanul többen voltak a Kádár-rendszer nyertesei, mint vesztesei. A tőkés rendszer vesztesei pedig összehasonlíthatatlanul többen vannak, mint nyertesei. Ez a különbség!
A szocializmus jó volt a magyar munkásnak, a dolgozó embernek, jó volt a többségnek. A munkásé volt a hatalom. Ő döntötte el, hogy az ország megtermelt javait hogyan osszák el. Így és ezért lehetett ingyenes az oktatás, ingyenes az egészségügy. Így lehetett mindenkinek munkája és biztos jövedelme.
A „Kádár korszak" jó volt a magyar nemzet egészének.
A magyar mezőgazdaság ekkor érte nemzetközi sikereit. Volt elég hús, gabona, tej, elláttuk magunkat és exportra is jutott. Ma külföldről vesszük meg azt is, ami nálunk jobb és finomabb.
Nem kellett „kényszerkaszáltatni" a parlagfüvet.
A szocializmusban a parlagfű nem volt társadalmi probléma mert a földeket megművelték.
A nemzeti ipar ekkor indult új felemelkedés felé.
A 80-as években 4,6 millió ember állt alkalmazásban ma jóindulattal ennek fele és megalázóan kevésre telik fizetéséből, melyért sokszor 3-szor annyit kell dolgoznia. Akkor közel 7 ezer munkanélküli élt az országban, ma legalább másfél millió, ha az alkalmi munkákból tengődő sok tízezer emberrel nem számolunk. Akkor kétezer hajléktalan élt az országban, ma több százezren vannak és évről évre ezrekkel nő a létszámuk.
A szocializmus nem volt képes csodákra. A magyar népnek Kádár idején sikerült előrelépni önmagához képest. Sikerült hozzálátni a sok évszázados történelmi lemaradásunk mérsékléséhez. De nem változtathatta meg azt a tényt, hogy Nyugat Európában már akkor kőből építettek egyetemeket, mikor Árpád még csak belovagolt a Kárpát medencébe. A szocializmus nem csinálta vissza Trianont sem, nem húzta keresztbe, és nem is húzhatta ugyanígy Jaltát sem. A kádári szocializmusban nem volt minden jó. Nem volt minden olyan, amilyennek szerettük volna látni. Nem volt mindenben oylan, mint amilyennek mi szeretnénk látni a holnap szocializmusát, de munkás-paraszt hatalom volt, szocializmus volt.
1956 fontos tanulságokat jelent a szocializmusról, az új emberi társadalomról vallott felfogásunk szempontjából is. Mi ma is azt valljuk,hogy a szocializmus az emberekért van, de ezt érezniük is kell. Minden nap, sőt a nap minden órájában. Áldozatot ritkán kell kérni a néptől, de húst, kenyeret, ruhát minden nap kell adni neki. A szocializmus nem csak a néphatalmat jelenti, hanem fejlett gazdaságot is. Nem azért kell a szocializmus, hogy szegények maradjunk. Azért kell a szocializmus, hogy a bőség kosarából mindenki egyaránt vehessen. A szocializmus van az emberekért, és nem az emberek vannak a szocializmusért.
Nem mindenütt van szocializmus, ahol van jólét.
A kevesek jóléte nem jelent szocializmust. A népnek magának kell döntenie a megtermelt javak elosztásáról, és ehhez neki kell a hatalmat gyakorolnia.
Az új rend hibái nem törvényesíthetik a régi rend, a tőkés rend lázadását. A szocializmus hibáira nem lehet a kapitalizmus visszahozása a válasz. A régi párttitkárok hibáira és bűneire nem lehet az a válasz, hogy visszahozzuk a földesurakat. A jó szándékú, de tanulatlan munkás-gyárigazgatók tévedéseire nem az a válasz, hogy visszahívjuk a tőkéseket. A szocialista állam hibáira nem az a válasz, hogy leverjük a vörös csillagot és visszahozzuk a főispánokat és csendőröket.
A szocializmus hibáira a szocializmus javítása a válasz.
1989-90-ben a tőkés rendszerváltás, ment végbe Magyarországon. Ami nem sikerült nekik fegyverrel-erőszakkal 1956-ban, azt megoldották egy bonyolult és körmönfont, több évtizedes bomlasztási stratégiával. Megdöntötték a szocialista rendszert, a hatalmat elvették a munkásoktól, a dolgozóktól, a tulajdont privatizálták. Az 1989-90-es eseménysorozat nemzetközi keretét adta, hogy a Szovjetunió meggyengült, a jaltai békerendszer ezzel szétesett, és az USA képes volt akaratát a világra erőltetni.
1956 nemzeti tragédia is volt. A társadalom megoszlott, a barikádnak két oldala volt. A többség a szocializmus, a néphatalom oldalán. A kisebbség a kapitalizmus visszaállítása mellett. Az egymással való szembenállás nemzedékeken át fennmaradt, társadalmi károkat és emberi fájdalmakat okozva.
1956-ban vér folyt Magyarországon. Az ellenforradalmi erők számos erőszakos akciót, sőt vérengzést hajtottak végre, melynek áldozatai között egyaránt ott voltak a néphatalmat katonák, rendőrök, pártmunkások, és ártatlan, az eseményekbe véletlenül belecsöppent emberek.
A néphatalom védelmében fellépő erők csak erőszakkal voltak képesek megvédeni a közösségi társadalmat, és ez áldozatokat követelt, a tőkés restauráció erői között is, az egyszerű emberek között is. 1956 novembere után felelősségre vonták azokat akik a szocialista Magyarország törvényeit megsértették. Ők is áldozatok voltak. A Kádár János vezette MSZMP sokat tett a nemzeti tragédia következményeinek felszámolására. Legfőképpen okulva az 50-es évek hibáiból. Elfogadható és egyre jobb életet teremtett az embereknek és demokratikussá tette a közéletet. Idővel 1956 fájdalma halványult, de soha sem szűnt meg, sem a barikád egyik, sem a barikád másik oldalán.
Mi a Hagyományőrző Munkásőr Társaság viszonya az 1956 utáni kivégzésekhez és bebörtönzésekhez?
Minden országnak vannak törvényei, amelyet saját társadalmi rendjének védelmében alkalmaz. 1956 után a Magyar Népköztársaság törvényei alapján, a néphatalom ellen fellépő személyeket vonták felelősségre és ítélték el.
Az 1956-hoz való viszony választóvízzé vált. Miért? Azért mert a rendszerváltók ugyanazt a célt követték 1989-90-ben is, mint elődeik 1956-ban, a szocializmust akarták megdönteni, és a kapitalizmust bevezetni. A módszerek változtak, a lényeg maradt. A rendszerváltásban részt vett minden párt, s melyek azok berkeiből nőtték ki magukat 1956-ot tekintik mai tevékenységük történelmi előzményének és igazolásának. A Fidesz, a Jobbik, a Mi Hazánk a DK és az MSZP stb. az ötvenhatos események nyilvánvalóan tőkés erőivel rokonszenveznek.
A mi álláspontunk kezdettől fogva az, hogy a magyar társadalmat nem szabad megosztani újabb évtizedekre egy múltbeli történelmi esemény kapcsán.
E megfontolásból nem helyeseljük, hogy október 23-át nemzeti ünnepnek nyilvánították, és ezt arra használják, hogy a felnövekvő nemzedéket abban a szellemben neveljék, amelyet a barikád egyik oldalán vallottak.
Mindent meg kell tenni, azért, hogy a sebek begyógyuljanak, és ne keletkezzenek újak. A barikád mindkét oldalán harcolók őrizhessék azt az értékelést, amelyet egykor képviseltek. A Korvin köziek és a mellettük állók vallják forradalomnak és szabadságharcnak, a barikád azon oldalán ahol pedig társadalmunk elsöprő többsége állt, bátran vállalhassák az ellenforradalmi értékelést.
Hagyományőrző Munkásőr Társaság
Országos Parancsnoksága
